2,2 milliárd forintból valósul meg a Nemzeti Kardiovaszkuláris Laboratórium
Döntően hazai forrásból valósul meg, 2,2 milliárd forintos beruházással a kezdetben európai uniós támogatásból tervezett Nemzeti Kardiovaszkuláris Laboratórium - mondta a Pest vármegyei Herceghalmon a Semmelweis Egyetem (SE) rektora.
Merkely Béla a Semmelweis Egyetem Nemzeti Kardiovaszkuláris Laboratóriumának sajtónyilvános bokrétaünnepségén elmondta, hogy a Semmelweis Egyetem az ország és a régió vezető egyeteme, igazi európai tudáscentrum. Hozzátette, hogy a legjobb 300 egyetem közé tartozik az intézmény, és ez egyben azt jelenti, hogy benne van a világ egyetemeinek legjobb egy százalékában.
Mi haladunk előre, és a távolabbi cél remélhetőleg 2030-ra, hogy a világ top 100 egyeteme közé kerülhessünk, hiszen a célunk az, hogy a legjobb orvosokat, egészségügyi szakdolgozókat képezzük és olyan tudományos teljesítményünk legyen, amely motorja lesz nemzetünknek, akár egészségügyi innováció területén is – fűzte hozzá a rektor.
Egy újabb lépés
Zászlóshajója a szív- és érgyógyászatnak
Büszkén állíthatjuk, hogy egyetemünk miközben a világ legjobb 300 egyeteme közé tartozik, zászlóshajója a szív- és érgyógyászatnak, és e tekintetben a világ legjobb 31 egyeteme között van – emelte ki Merkely Béla.
Az orvosi egyetem rektora azt mondta, hogy a kardiovaszkuláris projekt keretében sok más mellett olyan problémákra keresnek válaszokat, hogy például a szívátültetésnél a donorszívet hogyan lehet hatékonyan konzerválni, hogy sikeres legyen a transzplantáció. Hozzátette, hogy emellett a szívelégtelenség kezelésére is keresnek terápiás fejlesztéseket.
A minőséget kell megtartani
Lengyel László, a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal (NKFI) tudományos és nemzetközi elnökhelyettese arról beszélt, hogy a jó kutatás az mindig piacképes, tehát érdemes a minőséget minden értelemben megtartani. Hozzátette, hogy a minőségi kutatásra, a minőségi eredményekre mindig van kereslet.
- Milyen testmozgást végezzünk 65 éves kor felett?
- Nyugdíjelőleg, gyorsabb ügyintézés – új szabályok léptek életbe
- Ötheti plusz nyugdíj februárban: ennyit kapnak kézhez az idősek
- Felháborodtunk a nyugdíjadó tervén!
- Digitális jogosítvány és 15 év érvényesség – mit jelent ez az idősebb sofőröknek?
- Magányosan, az idősek otthonában aludt el örökre a legszebb mosolyú magyar színésznő
2025. december 23.
Karácsony képernyőmentesen
2025. december 23.
Amikor az ünnep sérülést hoz: karácsonyi balesetek nyomában
2025. december 23.
Miért fogyasszunk halat legalább karácsonykor?
2025. december 23.
Advent – Egyetlen perc is elég a lakástűzhöz
2025. december 23.
Kipróbáljunk valami mást? Panettone, az olasz karácsonyi kalács
2025. december 23.