3,6 százalékkal emelkednek a nyugdíjak januártól, februárban érkezik a 13. havi nyugdíj
Januártól 3,6 százalékkal emelkednek a nyugdíjak, februárban pedig érkezik a 13. havi nyugdíj, valamint a 14. havi nyugdíj első részlete is – hangzott el a TV2 Mokka című műsorában, ahol a témáról Nyitrai Zsolt miniszterelnöki biztos és Kusovszky Imréné, az Idősek Tanácsának szervezeti elnöke beszélt.
Kusovszky Imréné elmondta: az Idősek Tanácsa 2016 óta működik, elnöke a mindenkori miniszterelnök, a testület pedig javaslattevő fórumnak számít. Évente két-három alkalommal üléseznek, ahol a nyugdíjasokat érintő kérdéseket és problémákat vitatják meg. Hangsúlyozta: a Tanács eddigi javaslataira Magyarország Kormánya minden esetben nyitott volt.
Az Idősek Tanácsának legutóbbi ülésén szóba került a Tisza Párt felvetése a nyugdíjak megadóztatásáról, amely a nyugdíjasokat súlyosan hátrányosan érintené. Kusovszky Imréné szerint ez a javaslat elfogadhatatlan: „Egész életünket ledolgoztuk, letettünk valamit az asztalra, és most a Tisza Párt meg akarja adóztatni a nyugdíjunkat – ezt nem szeretnénk!”
Nyitrai Zsolt kiemelte: Magyarország Kormánya a közéleti munkáját a párbeszédre alapozza, így a nyugdíjasokkal is folyamatos egyeztetésben áll. Hangsúlyozta, hogy február különösen erős hónap lesz a nyugdíjasok számára, hiszen dupla nyugdíj érkezik, megérkezik a rendes és a 13. havi nyugdíj, valamint a 14. havi nyugdíj első részlete is.
A miniszterelnöki biztos emlékeztetett: a kormány nem csökkenti, hanem növeli a nyugdíjakat, ezért vezette vissza a 13. havi nyugdíjat is, amelyet korábban a baloldal elvett. Ezzel szemben a Tisza Párt álláspontja szerint nincs szükség sem a 13., sem a 14. havi nyugdíjra, sőt, megadóztatnák a nyugdíjakat.
Nyitrai Zsolt hangsúlyozta: a nyugdíjasok számára a Tisza Párt nem lehetőség, hanem veszély. Felidézte, hogy 2010-ben a kormány szövetséget kötött a nyugdíjasokkal, amely azóta is fennáll. Míg 2010-ben az átlagnyugdíj 97 ezer forint volt, addig 2025 végére ez az összeg meghaladja a 246 ezer forintot. A nyugdíjak megadóztatása akár havi 30 ezer forintos veszteséget is jelenthetne az érintetteknek.
A beszélgetés során szó esett a Gondosóra programról is, amely már több esetben életet mentett. A miniszterelnöki biztos minden érintettet arra biztatott, hogy aki teheti, regisztráljon az ingyenesen igénybe vehető szolgáltatásra.
- Lépésről lépésre az egészségesebb agyért
- Napi egy pohár kefir – ennyit számíthat az egészségünkben
- A szegfűszeg nem csak fűszer – így támogatja a szervezetet
- Egész napos lakossági szűrés a Gödöllői Semmelweis Egészségközpontban
- Több pénz maradhat a családoknál – folytatódik az árréscsökkentés
- 65 év felett nem a gyakoriság számít – így zuhanyozzunk kíméletesen
2026. február 27.
„Avagy virág vagy te, hazám ifjúsága?”
2026. február 27.
Hajlamos a stroke-ra? Ezek a legfontosabb kockázati tényezők
2026. február 27.
Csontsűrűség-mérés: mikor indokolt, és mit árul el valójában a lelet?
2026. február 27.
Delírium vagy demencia? Amit a családoknak tudniuk kell elesés után
2026. február 26.