Idősek világnapja alkalmából ünnepelték a szépkorúakat Nőtincsen

Nőtincs önkormányzata idén is folytatta a hagyományt. Az idősek világnapja alkalmából ismét köszöntötték Nőtincs 65 éven felüli lakosait a napokban, a művelődési házban megrendezett ünnepségen.
Az idősek világnapja alkalmából megtartott ünnepségen Hugyecz Ádám, Nőtincs polgármestere köszöntötte a résztvevőket. Beszédében hangsúlyozta: a település közössége ezen a napon azokat ünnepli, akik a múlt értékeit őrzik, a jelen tanítói és a jövő példaképei.
A polgármester szerint az idősek napja nem csupán egy dátum a naptárban, hanem egy olyan alkalom, amikor megállhatunk egy pillanatra, és köszönetet mondhatunk mindazoknak, akik életükkel, munkájukkal és szeretetükkel megalapozták közösségünk jövőjét.
„Önöknek köszönhetjük, hogy van otthonunk, hagyományunk, kultúránk, és hogy van egy közösség, amelyhez tartozhatunk. Mindannyian részei voltak és ma is részei annak az építő munkának, amely Nőtincset olyanná tette, amilyen ma” – fogalmazott Hugyecz Ádám.
A polgármester rámutatott: az idősek megbecsülése a közösség lelki egészségének egyik legfontosabb fokmérője. Hangsúlyozta, hogy egy falu, egy város vagy akár egy nemzet is csak akkor lehet igazán erős, ha nem feledkezik meg azokról, akik megalapozták a jövőt.
„Ha csak a jövőt hajszoljuk, és közben hátat fordítunk a múltnak, akkor a gyökereinket veszítjük el” – mondta.
Hugyecz Ádám külön kiemelte, mennyire büszke arra, hogy Nőtincs élen jár az idősek támogatásában és segítésében, valamint hogy minden évben közösségi eseménnyel köszönthetik a falu tapasztaltabb lakóit.
Zárásként jókívánságait is megosztotta az ünneplőkkel:
„Kívánok Önöknek erőt, egészséget, békés és hosszú éveket szeretteik körében. Legyen részük sok örömben, nevetésben és jó beszélgetésben. Érezzék minden nap, hogy szeretetteljes és megbecsült tagjai közösségünknek.”
Az ünnepséget a Várlak Óvoda és Bölcsőde műsora, valamint egy Szenior Örömtánc bemutató tette színesebbé. Az önkormányzat közös ebéddel és házi süteményekkel kedveskedett az időseknek, a felszolgálásban pedig – a néhány éve újjáélesztett hagyomány szerint – az iskola 7. és 8. osztályos diákjai segédkeztek.
A rendezvény zenés, vidám hangulatú mulatsággal zárult, ahol fiatalok és idősek együtt táncoltak. A jókedvről és a zenéről Jónás Bertalan gondoskodott, így az este méltó lezárása lett egy napnak, amely a hála, a közösség és a generációk összetartozásának ünnepe volt.
Forrás: NOOL
- Véget ért a nyugdíjas élelmiszerutalványok kézbesítése
- Tisztújítás a Tisztelet Társaságánál
- Kitüntették a Megyeházán Heves vármegye legsportosabb nyugdíjasát, aki naponta 10 kilométert gyalogol
- Elfeledett ízek nyomában – miért tűntek el értékes növényeink?
- Ezt kell tenni, ha nem érkezett meg a nyugdíjas utalvány
- Mikor költözhetünk majd az űrbe? És egyáltalán mi értelme volna? – Indul a 6. MVM Future Talks
2025. október 20.
Idősek világnapja alkalmából ünnepelték a szépkorúakat Nőtincsen
2025. október 20.
Megtartották az első Gondosóra napot
2025. október 20.
Új, ígéretes irány a stroke kezelésében
2025. október 19.
Szűcs Judith énekes a Gondosóra 950 ezredik felhasználója
2025. október 19.
Mozgás és éles látás – így óvja meg szemét az időskori romlástól
2025. október 19.