Idősek Világnapja – október 1.

Az ENSZ Közgyűlése 1990. december 14-én szavazta meg, hogy október 1-je legyen az idősek nemzetközi napja, más néven az Idősek Világnapja.
Minden évben október 1-e, az Idősek Világnapja, melyet az időseket érintő kérdésekre történő figyelemfelkeltéssel ünneplünk.
1991 óta minden évben megemlékezünk a Föld mintegy hatszázmillió lakosáról. Az intézkedés célja, hogy középpontba helyezzék a méltóságteljes öregkort. Fontos az életkorral kapcsolatos sztereotípiák lebontása, a tanulási lehetőségek biztosítása, hogy az egészségben és a méltóságban megélt idősödés követendő példa legyen a fiatalok számára.
Mindannyiunk felelőssége, hogy az idősebb korosztálynak helye legyen a családban, hiszen a család a nemzedékek közötti szolidaritás kiindulópontja is. Lényeges szempont az idősek és a gyerekek találkozása, hogy párbeszéd alakulhasson ki arról, mit hoz magával az öregedés, és miként működhetnek együtt az idősebbek és a fiatalok.
- 2030-ra a világon minden hatodik ember 60 éves vagy idősebb lesz. Jelenleg a 60 éves és idősebb népesség aránya a 2020-as 1 milliárdról 1,4 milliárdra nő. 2050-re a világ 60 éves és idősebb népessége duplájára nő. A 80 éves vagy annál idősebb személyek száma 2020 és 2050 között várhatóan háromszorosára nő, és eléri a 426 milliót.
- Az Európai Régióban a becslések szerint 2024-re a 65 év felettiek száma meghaladja a 15 év alattiakat.
- Az idősek száma és aránya Magyarországon is folyamatosan növekszik a 65 év felettiek aránya 20,5%, mely közel 2 millió főt jelent. 2070-re ez az arány 29%-ra emelkedhet.
- Szemcsepp, ami megváltoztathatja az életünket
- Öregedés: két kritikus életkorban a leglátványosabb
- Három perces teszt segíthet az Alzheimer-kór korai felismerésében?
- „93 éves tanítványom is van, tehát sosem késő elkezdeni”
- TAJ-kártyás csalás terjed: vigyázz az ilyen SMS-sel
- Természetes immunerősítés ősszel: így készüljön fel a téli náthás időszakra
2025. október 1.
Arcot adtak kedvenc fájuknak
2025. október 1.
Rejtett veszély szüret idején
2025. október 1.
Új korszak az ortopéd sebészetben
2025. október 1.
Idősek Világnapja – október 1.
2025. szeptember 30.