Megoldás a pénzügyi kibercsalók ellen
A jegybank öt intézkedéssel támogatja a kormány pénzügyi visszaélésekkel szembeni fellépését – mondta Varga Mihály jegybankelnök.
Hozzátette: az első csapás, hogy központi visszaélésszűrő rendszert indítanak, amely a mesterséges intelligencia segítségével a másodperc tört része alatt még a teljesítés előtt megvizsgálja az utalásokat és értesítést küld, ha gyanút érzékel.
A júliusban induló új rendszer komoly előrelépést hozhat a csalások megakadályozásában!
Második csapásként említette, hogy elvárják, a bankok az eddigieknél jóval aktívabban vegyenek részt a visszaélések kivédésében. A bankoknak azonnal és teljes körűen végre kell hajtaniuk azokat az ajánlásokat, amelyeket a visszaélések megelőzése érdekében rögzített az MNB.
A harmadik csapás, hogy nemcsak elvárják, hanem célzott vizsgálatokkal ellenőrzik is, hogy a bankok minden tőlük elvárható intézkedést megtesznek-e a csalások visszaszorítása érdekében – mondta.
A tájékoztatója szerint a negyedik az, hogy törvénymódosítást kezdeményeznek az ügyfelek védelme érdekében. Javasolják, hogy a nemzetközi gyakorlatnak megfelelően a bankok viseljék a kárt minden olyan esetben, amikor nem alkalmaztak megfelelő ügyfél-hitelesítést. Ahogyan javasolják kiterjeszteni a bankok kárfelelősségét azokra az esetekre is, amikor az ügyfelet a bank nevében bírják rá a fizetés kezdeményezésére.
Végül az ötödik csapás, hogy tájékoztató kampányt indítanak a visszaélési kockázatokról és a megelőzési lehetőségekről a banki ügyfelek részére.
Az MNB vezetése a jövőben is határozott választ fog adni minden olyan kockázatra, amely a magyar pénzügyi rendszert és annak ügyfeleit érinti – sorolta az elnök.
- Milyen testmozgást végezzünk 65 éves kor felett?
- Nyugdíjelőleg, gyorsabb ügyintézés – új szabályok léptek életbe
- Ötheti plusz nyugdíj februárban: ennyit kapnak kézhez az idősek
- Felháborodtunk a nyugdíjadó tervén!
- Digitális jogosítvány és 15 év érvényesség – mit jelent ez az idősebb sofőröknek?
- Magányosan, az idősek otthonában aludt el örökre a legszebb mosolyú magyar színésznő
2025. december 23.
Karácsony képernyőmentesen
2025. december 23.
Amikor az ünnep sérülést hoz: karácsonyi balesetek nyomában
2025. december 23.
Miért fogyasszunk halat legalább karácsonykor?
2025. december 23.
Advent – Egyetlen perc is elég a lakástűzhöz
2025. december 23.
Kipróbáljunk valami mást? Panettone, az olasz karácsonyi kalács
2025. december 23.