Szűcs Judith énekes a Gondosóra 950 ezredik felhasználója
A Gondosóra 950 ezredik felhasználója Szűcs Judith énekes – jelentette be Lantos Csaba energiaügyi miniszter a Nyitrai Zsolt miniszterelnöki főtanácsadó Facebook-oldalán közzétett videóban.
Az idősek biztonsága és a családok nyugalma Magyarország kormánya számára az egyik legfontosabb cél, ezt segíti az ingyenes program – mondta Lantos Csaba, kiemelve, hogy a Gondosórával mindenki jól jár, hiszen az a felhasználóknak biztonságot, a hozzátartozóknak nyugalmat ad.
A magyar kormány kiáll a nyugdíjasok érdekeiért, és megvédi a juttatásaikat, a Gondosóra program pedig jövőre is folytatódik, mert „a nyugdíjasok számíthatnak Magyarország kormányára” – fogalmazott.
Szűcs Judith arról beszélt a videóban, hogy számára az éneklés mindig is hobbi volt, munkájából fakadóan pedig sokat utazik, így rengeteg hatás éri, nemrégiben pedig cukorbeteg lett.
Elmondta, a Gondosóra programban azért vesz részt, mert a készülék segítségével nem kell félnie, izgulnia amiatt, hogy nem érkezik hozzá segítség. Felhívta a figyelmet arra, hogy a karon viselhető, ingyenesen igényelhető eszköz például egy elesés esetén is rögtön riasztja a diszpécsereket, akik szükség esetén küldik a mentőt.
Nyitrai Zsolt arról beszélt, hogy Magyarország kormánya elkötelezett a nyugdíjasok megbecsülése és jóléte mellett, ennek részeként indították el a Gondosóra programot, ami jó döntés volt. Ezt igazolja, hogy
az eszközzel eddig már 76 ezer életet mentettek meg és azon keresztül 725 ezer esetben nyújtottak hétköznapi ügyekben segítséget.
A politikus arra biztatott minden érintettet, hogy regisztráljon a készülékért, illetve ha már van, aktiválja azt, mert a „Gondosóra segítség egy gombnyomással”.
- Új termékek kerültek az árréscsökkentett körbe
- Megjelent a nyugdíjasoknak szóló magazin, a Jókor legújabb száma!
- Honnan származik az eredeti bejgli?
- Feketekömény: a természetes fegyver a koleszterin ellen
- JóKor magazin a MÁV és Volán járatain – új lehetőség a nyugdíjasoknak
- Nem minden memóriazavar demencia – mikor kell komolyan venni?
2025. december 7.
Láthatóvá tenni a láthatatlant: magyar fotósok a demenciával élőkért
2025. december 7.
Változókor és egészség: a legfontosabb tudnivalók nőknek
2025. december 6.
Feketekömény: a természetes fegyver a koleszterin ellen
2025. december 6.