A nyugdíjasok üdvözlik a januári rezsistopot
Az Országos Nyugdíjas Polgári Egyesület elnöke a jókor.hu-nak elmondta: miközben Európában mi fizetjük a legolcsóbb energia-árakat, aközben extra terhet jelentett számukra a rendkívül hideg tél.
Murvainé Láng Róza kifejtette: fontos segítség volt eddig is számunkra, hogy az elmúlt években Európa legalacsonyabb energia árát fizették Magyarországon. Ez nagy segítség az időseknek, akiknek egyébként is jelentős tehertételt jelentenek a mindennapi kiadások. Hozzátette: a most januárban tapasztalt extrém hideg komoly mértékben megnövelte kiadásaikat: többszöröse elfogyott a szokásos mennyiségű tűzifának, és sokszorosára nőtt a korábbi években megszokott gáz-, és áramfogyasztás is. Ez jóval nagyobb anyagi nehézséget okozhatott volna nekünk, mint a korábbi években – mondta az elnök.
Murvainé szerint a magyar kormány jó időben, fontos döntést hozott azzal, hogy bevezette a januári rezsistopot. Ez több mint kétmillió nyugdíjast érint és óv meg az extrém hideg okozta többletköltségektől, hiszen ezeket – mint mondta – most nem nekünk kell fizetni, hanem az állam átvállalja azt. Ezért – mint fogalmazott – a kormány lépését üdvözöljük, amely által könnyebben tudjuk segíteni a saját és unokáink életét is. Az egyesület elnöke kijelentette, hogy bízik abban is, hogy Magyarország vezetése nem enged a brüsszeli nyomásnak, amely a rezsicsökkentés eltörlésére irányul, mert az hátrányosan érintené a magyar nyugdíjasokat, havonta sok tízezer forintos többlet terhet okozva ezáltal nekik.
- Céklalé: a vérnyomásra és a sportteljesítményre is hatással lehet
- Feldolgozott élelmiszerek: valóban minden terméket kerülni kell?
- Mire jó a fahéj? Nemcsak az íze miatt érdemes használni
- Vérnyomáscsökkentő: mit tegyél, ha elfelejtetted bevenni?
- A stroke enyhe tünetekkel is kezdődhet: egyetlen furcsa mozdulat is figyelmeztető lehet
- Két óra alatt megtalálták a 87 éves bácsit
2026. november 8.
Hideg vagy meleg víz? Nem mindegy, mikor melyiket választod
2026. november 7.
Édeskömény a tányéron: így segíthet, ha gyakran puffadsz
2026. november 6.
Reggeli kávé éhgyomorra: ezt érdemes átgondolni
2026. november 6.
A csecsemők agya segíthet megfejteni az Alzheimer-kórt
2026. november 5.
Lassabb szellemi hanyatlással járhat együtt a kutya- és macskatartás?
2026. november 5.