Sinkó Viki bejegyzései
2025. augusztus 5.
35 milliárd forint érkezett a vidékhez!
Békés vármegyébe 35 milliárd forint fejlesztési forrás érkezett a Magyar falu program (MFP) fennállása óta – mondta a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos a Békés vármegyei Méhkeréken.2025. augusztus 5.
Császár Angela gondolatai a Gondosóráról
Császár Angela Jászai Mari-díjas színművész, érdemes és kiváló művész osztotta meg gondolatait a Gondosóra Programról.2025. augusztus 4.
Kapuvári Szent Anna-búcsú: ahol a hit és a hagyomány találkozik
A kapuváriak ősi viseletükben vettek részt a Szent Anna napján tartott búcsúi nagymisén. A hagyományt évek óta felelevenítik a helybeliek, ezzel is ünnepélyesebbé téve a nagy napot, Szent Anna napját.2025. augusztus 4.
A falu színei – egy különleges kiállítás Magyarátádon
Gitárszó törte meg a csendet a magyaratádi sportcsarnokban, ahol ezúttal a mozgást a kiállított festmények előtti séta jelentette, miközben Csicskár Erzsébet amatőr festő a zenélő portréján dolgozott elmélyülten, míg mások halkan beszélgetve a látottakról elmélkedtek.2025. augusztus 4.
Ne nyúlj hozzá! – Denevérriasztás Somogyban
Hívatlan vendégből bőven akad a nyár folyamán is. A szúnyogok mellett most a denevérek miatt kell aggódnunk.2025. augusztus 3.
Császár Angela a Gondosóra kilencszázezredik felhasználója
A Gondosóra kilencszázezredik felhasználója Császár Angela színművész – jelentette be Lantos Csaba energiaügyi miniszter a Nyitrai Zsolt miniszterelnöki főtanácsadó Facebook-oldalán közzétett videóban.2025. augusztus 3.
Csalók az interneten
Ha az adataink ellopásáról van szó, a legtöbbünknek valószínűleg a klasszikus adathalász üzenetek – például a NAV, a Netflix vagy a futárszolgálatok nevében érkező hamis levelek – vagy a magukat banki ügyintézőnek kiadó, telefonon próbálkozó csalók jutnak az eszünkbe.2025. augusztus 2.
Érkezik az élelmiszer-utalvány a nyugdíjasoknak – ne maradj le róla!
A Magyar Posta Zrt. azt közölte az MTI-vel, hogy az élelmiszer-utalványt szeptember 1. és október 15. között kézbesíti az irányítószámok emelkedő sorrendjében a több mint 2,3 millió nyugdíjasnak.2025. augusztus 2.
A Gondosóra életeket ment – ezúttal a rendőrséggel közösen
Csütörtök délután érkezett a segélyhívás, hogy egy idős bácsalmási férfi elhagyta az otthonát, és nem találta a hazavezető utat.2025. augusztus 2.
Mi okozhatja a hátsófali garatcsorgást?
A hátsófali garatcsorgás mögött számtalan dolog állhat, ugyanis ez önmagában nem betegség, hanem tünet – mondja dr. Holpert Valéria, fül-orr-gégész, foniáter, a Fül-orr-gége Központ – Prima Medica orvosa.Nincsenek bejegyzések ebben a kategóriában.
2026. február 10.
A hideg alattomosabb, mint a kánikula – így terheli meg a szívet
2026. február 9.
Hankó Balázs: két és félszeresére nőtt a nyugdíj 2010 óta
2026. február 9.
Figyeljen a gyógyszereire – kérje gyógyszerésze segítségét!
2026. február 9.
Az útifűmaghéj 8 meglepő hatása – nem csak az emésztésed hálálja meg
2026. február 8.
Gyógyító természet: miért jó az avokádó a szívnek és a bőrnek?
2026. február 8.