Csánigon ismét együtt ünnepeltek az idősek napján
Meghitt hangulatban ünnepelték az idősek napját Csánigon. Közös ebéd, operett dallamok és vidám műsorok tették emlékezetessé a napot a 60 év felettiek tiszteletére.
Csánigon idén is meghitt, szeretetteljes hangulatban ünnepelték az idősek napját. A falu közössége hálával és tisztelettel köszöntötte a 60 év feletti nyugdíjasokat. Akiknek arcára a közös ebéd, a vidám műsorok és az operett dallamai csaltak mosolyt.
Már pénteken megkezdődtek az előkészületek a szombati rendezvényre, ahol Ágh Péter, Észak-Vas vármegye országgyűlési képviselője is részt vett, és köszöntötte a vendégeket:
– „Csánig idősek napi rendezvényén nem csak köszöntő szavakat mondhattam, de a felszolgálásba is besegíthettem. Köszönöm a jó hangulatú beszélgetést!” – fogalmazott Ágh Péter.
Patyi Szabolcs polgármester elmondta, hogy a résztvevőket finom ebéddel vendégelték meg, majd helyi fellépők szórakoztatták a közönséget: volt versmondás, humoros jelenet a Csánig ÖTE női tagjaitól, és Savanyú Gergely, valamint Simon Andrea operettműsora is nagy sikert aratott.
A polgármester az eseményen röviden értékelte az elmúlt egy évet is. Mint felidézte, tavaly az idősek napja volt az első jelentősebb esemény, amelyen már hivatalban lévő polgármesterként vett részt. Most hálával beszélt arról, hogy az elmúlt hónapokban a falu lakói rendszeresen kedves szavakkal állítják meg az utcán, és támogatásuk erőt ad számára a folytatáshoz.
Forrás: vaol.hu
- Nyugdíjasok figyelem! December 10-ig cserélhetőek a sérült élelmiszer-utalványok
- Időseknek jó hír: így nőhet a nyugdíj 2026 februárjától
- Milyen kockázata van az éjszakai légzéskimaradásnak?
- A szódabikarbóna 5 meglepő hatása
- Influenza vagy valami más? Így különböztetheted meg a hasonló tüneteket
- Korod alapján ennyi vizet kell innod naponta – A fogyásban is segíthet
2025. december 1.
Új termékek kerültek az árréscsökkentett körbe
2025. december 1.
Megmentették a pusztulástól a „nagy túlélőt”, a Hetyei pusztatornyot
2025. november 30.
Megjelent a nyugdíjasoknak szóló magazin, a Jókor legújabb száma!
2025. november 30.
Lepkeorchidea téli gondozása: így marad virágzó és egészséges
2025. november 30.