Egyedülálló háziorvosi modellt indított két hevesi faluban a Máltai Szeretetszolgálat
A Magyar Máltai Szeretetszolgálat tavaly ősszel vette át két Heves vármegyei település, az átányi és a kömlői háziorvosi praxis működtetését. Ezzel egyidőben két felsőfokú végzettségű szakember is megkezdte a munkát az orvosok mellett. Egyikük egészségügyi szociális munkás, a másik diplomás nővér. A csapatmunkában az egyeztetés folyamatos, az új háziorvosi modell működésének tapasztalatait pedig októberben összegzik.
A rendelési időn kívül fogadják a pácienseket, személyre szabott tanácsadást és betegoktatást tartanak. Az alapellátásban, a szakellátásban és a diagnosztikában is javítottak a betegellátás minőségén.
Dr. Szabó János, a Semmelweis Egyetem Családorvos Tanszékének oktatója, az Egészségügyi Szakmai Kollégium Háziorvostan Tagozatának elnöke – aki egyébként Átányban született, így a szakmai mellett erős érzelmi kötődése is van a településhez – a TV Egernek elmondta: havonta egyszer jön egy speciálisan felszerelt ultrahangos autó a Magyar Máltai Szeretetszolgálattól és a szakorvosok helyben elvégzik a szükséges vizsgálatokat, illetve szintén havonta érkezik kardiológus is, aki ugyancsak helyben megvizsgálja a betegeket. Ezzel pedig nagyon sokat tudnak segíteni azoknak a pácienseknek, akiknek szakellátásra vagy diagnosztikára van szükségük. Elhangzott továbbá: az egészségügyi szakemberek házhoz is mennek, látogatják a fekvőbetegeket.
Átány és Kömlő 1500-2000 fős kistelepülések Heves vármegye déli részén. A két, roma szegregátumot is tartalmazó település közel öt éve része a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Felzárkózó települések programjának. Ennek keretében mindkét helyen működik Jelenlét Pont: Átányban a Református Szeretetszolgálat, Kömlőn a Magyar Pünkösdi Egyház Országos Cigánymissziójának szerepvállalásával. A Központi Statisztikai Hivatal szerint mindkét település az ország legszegényebb települései közé tartozik, magas a közfoglalkoztatottak aránya és jelentős a munkanélküliség is.
Forrás: TV Eger/Magyar Máltai Szeretetszolgálat
2025. november 18.
A négylábú terápia: így változtatja meg egy kutya a nyugdíjaséveket
2025. november 18.
A tápanyag, ami nélkül az agyunk lassabban kapcsol
2025. november 17.
A stroke mindent megváltoztat
2025. november 17.
Őszi immunerősítés egyszerű lépésekkel – vitaminoktól a pihenésig
2025. november 17.
Ismerkedés a baszk konyha rejtelmeivel
2025. november 16.