Élete a lovaglás – beszélgetés Dallos Gyulával

– 1962. április 10. meghatározó dátum volt az életemben: ekkor alapítottak lovardát Szombathelyen. Ezzel el is dőlt az életem, elindult a sportkarrierem. 17 évesen nyertem először országos bajnokságot (Országos Lovasiskolák Bajnoksága – a szerk.), így érettségi után a Sportszázadba hívtak be katonának és a Budapesti Honvéd sportolója lettem. Az egyesület színeiben nyertem első felnőtt bajnoki címemet (díjlovaglás, Palavesszővel) A Budapesti Honvéd alapításának 20 éves jubileumán 1969-ben a lovas szakosztályból egyedüli voltam, aki felnőtt magyar bajnoki címet nyert, ennek okán az 1970-es katonai díszszemlét a Hősök terén én vezettem a bajnok lovammal. Ezeknek az eredményeknek köszönhetően dr. Pál János, akkori lótenyésztési igazgató, a Magyar Lovas Szövetség elnöke, az Országos Lótenyésztési Felügyelőséghez hívott szakmai vezetőnek. A feladatom a magyar sportlótenyésztés volt: a tenyészanyag kiválasztása, kipróbálása és versenyeztetése. Húszévesen ez óriási lehetőség és egyben kihívás volt, de beleillett abba a pályába, amit magamnak kijelöltem.

– Mert eldöntötted, hogy bajnok leszel lovaglásban.

– Még 12 évesen kijelentettem, hogy lovasként a világ legjobbjai közé fogok tartozni. Azt akkor még nem tudtam, hogy melyik olimpiai szakágban. Mindháromban versenyeztem, az 1972-es müncheni olimpián még military lovasként voltam a válogatott keret tagja. Lovassportunk 101 éves történetében a legnagyobb eredményt Platthy József huszárszázados, Gömbös Gyula miniszterelnök Sellő nevű lovával érte el, bronzérmet nyert a berlini olimpián 1936-ban, vadászugratásban egyéni harmadik helyet szerzett. Én vagyok a másik, világversenyesen érmes, szintén egy bronzérmet nyertem az 1993-as lipicai Díjlovagló Európa-bajnokságon Aktionnal, de a magyar lovassportban a három olimpiai szakágat tekintve a legeredményesebb versenyzőnek mondhatom magam. 1970-től már edzőként is működtem, és arra vagyok a legbüszkébb, hogy Magyarországról magyarként, önmagam edzőjeként tudtam magam felküzdeni a világ élvonalába.

– A család támogatása nélkül lehetetlen, vagy legalább is nagyon nehéz sikereket elérni. Neked ez a háttér megadatott, így kiteljesedhetett a sportolói pályafutásod. Az indulásnál a szüleid példája, támogatása segített.

– A háború után osztályidegenek voltunk, mert az apai nagyapám Ferenc József főkamarása volt. Szükséglakásban laktunk a szüleimmel és öt testvéremmel, nyomorban, sokszor éhezve, de a hitünk összetartotta a családot. Egész életemben a drága jó szüleim voltak a példaképeim, akik a megpróbáltatások közepette korgó gyomorral, de egy hangos szó nélkül, szeretetben neveltek bennünket és volt hitük, hitünk a jövőben. A neveltetésem minden helyzeten átsegített és vallom, hogy a Jóisten csak olyan vállára teszi a keresztet, akit érdemesnek tart arra, hogy elvigye. A hit mozgósítja a belső tenni akarásunkat, így az enyémet is. Mindig tudtam, mi a célom, azt is, hogy mindenre képes vagyok, és a családi hátterem biztosítja a feltételeket. Azt vallom, hogy minden a génekben öröklődik, mindenre születni kell tehetségben és akaratban is. Mindez együtt az a belső hang, ami vezérel, ami miatt a sikerért képes vagy meghalni a mindennapi munkában.

– Feleséged, Szabó Beáta mérnök, több mint 10 évig volt válogatott sportoló, majd szövetségi kapitány díjlovaglásban. Lányod Zsófia magyar bajnok, nemzetközi hírű díjlovas versenyző, szakedző, a Testnevelési Egyetem tanára, a díjlovagló szakág volt szövetségi kapitánya. A már említett kaposvári versenyeken láttam versenyezni Beát és Zsófit is, és akkor is látni, érezni lehetett, hogy Bea a te támaszod.

– A drága jó feleségemmel 55 éve ismerjük egymást, találkozásunkkor ő 16 éves volt, én húsz. Ötven éve vagyunk házasok. A megismerkedésünk idején kezdtem dolgozni. A fizetésem 750 forint volt, ami arra volt elég, hogy napi egy liter tejet, egy óriáskiflit, 5 dkg vajat, 10 deka párizsit és egy zöldpaprikát vegyek. Meleg ételt akkor ettem, ha a szüleim hoztak Szombathelyről, vagy Bea szülei hétvégén megvendégeltek. A csodálatos családi háttér az, ami könnyűvé tette mindazt, amivel meg kellett küzdenem. Magyarországon biztos, de a világban is kevés olyan sportoló van, akik életük álmát, az olimpiát nem tudták megélni. Én rengetegszer voltam jelölt. Háromszor olimpiai esküt is tettem. Kettőn ott is voltam, és mégse tudtam egy centimétert sem lovagolni, holott egyéb világversenyeken az elit körbe tartoztam, 154 nagydíjgyőzelemmel, helyezéssel büszkélkedhetek. Azután, hogy nem sikerült az olimpián elindulni, más feladta volna, befejezte volna a sportolói pályafutását, de én nem tettem.

– Miért?

– Mert amit szeret az ember, azt nem tudja abbahagyni, abba csak bele tud halni.

– De azért nyugdíjba vonultál – igaz, a lovakkal való munkát nem hagytad abba. Jelen pillanatban is a Honvédelmi Minisztérium miniszteri biztosaként a Kincsem Nemzeti Lovas Program megújításáért és végrehajtásáért, valamint a magyar katonai lovaskultúra és a honvédelmi lovassport fejlesztéséért is felelsz.

– Ugyanazzal az ambícióval, frissességgel, tettre vágyással teszem a dolgom, mint fiatalon, és örülök, hogy képes vagyok rá. Ha nem is látszik, nagyon fegyelmezett ember vagyok, önmagamat „vigyázzba tudom állítani” gondolatban és cselekvésben is. Ha azt érzem majd, hogy nem tudok a közjóért tenni, azonnal befejezem, de amíg mentálisan, fizikálisan a feladataimnak eleget tudok tenni, szolgálni fogom a hazámat. 2019 márciusától felügyelem a Kincsem Nemzeti Lovas Program végrehajtását, aminek ötletgazdája vagyok. Korábban az agrár- most pedig a honvédelmi miniszter biztosaként. A sport miatt került a program a honvédelmi tárca felügyelete alá, de a lovak, mint állattenyésztési ágazat miatt napi kapcsolatom van az Agrárminisztériummal is. A HM-ben ehhez jött még a magyar katonai kultúra, a huszár hagyományok megőrzése, a Kincsem Park, Örkénytábor és generálisan a ló és a lovasport.

– Mit szeretnél még megvalósítani?

– Sokkal nagyobb potenciált látok a magyar lovas társadalomban, mint amit eredményekkel realizálni tud. 2010 óta megbecsültséget élvez, a kapcsolati tőke és anyagi támogatás viszont nem mutatkozik meg eredményekben. Lényegesen több tehetséges sportolónk van, mint ahányan eredményesek. Mindez szerintem a képzés hiányosságai miatt van így. Nem elég valakit elindítani a versenyzés útján, nem elég, hogy ügyes és kezdő szinten hamar eredményes. Amíg nem vesszük tudomásul, hogy biztos technikai alaptudást, fundamentumot kell a lovasnak adni és az élsportnak a társtudományokat használnia, addig nem fogjuk tudni elérni azt, amit el tudnánk. A technikai tudás mellé persze szorgalom és lehetőségek is kellenek. Emellett motiválni kell a lovast, hogy a lovat társaként kezelje, hogy csak azt tegye meg vele, amit saját magával is. A lovassportokban, sőt az egész társadalmunkban nagyot kéne „ugrani” fegyelem, erkölcs, intelligencia, felelősségvállalás, alkotó tudás tekintetében.

– A legnagyobb eredményeidet Aktionnal érted el, nem véletlenül került a csontváza az Állatorvostudományi Egyetemre. Ő volt a kedvenc lovad?

– Nem. Aktion volt a legeredményesebb lovam, 15 évig versenyeztünk együtt és holland törzsménként 800 utóda van jórészt Hollandiában. Hatszor voltunk együtt világkupadöntősök. De a legkedvesebb lovam a hazai tenyésztésű Bordal volt, egy angol telivér-nóniusz származású Hortobágyon tenyésztett ló. Akkoriban azt vizsgálták, hogy mit hoz a nóniuszba az angol telivérrel való cseppvér keresztezés – hát mi megmutattuk. Bordal 1972. február 26-án született, 12 éven át voltam vele magyar bajnok. Bordallal váltam ismertté a világban, de elismertséget és rangot Aktionnal tudtam szerezni.

– 75 évesen bizonyára számos dologra, szakmai és sporteredményedre vagy büszke. Ha ki kellene a három legfontosabbat dolgot emelned, melyek lennének azok?

– A legbüszkébb a csodálatos szüleimre vagyok. Második helyen a csodálatos feleségem és családom áll, a harmadik büszkeségem, hogy magyarként, egyszerű gyerekként a lovassportunkat segítettem világszínvonalúvá válni. És van egy negyedik is: büszke vagyok arra, hogy a mai napig szolgálhatok.