Eltűnhet a boltokból sokak kedvenc sajtja
Egyre súlyosabb járványhelyzet sújtja a görög juh- és kecsketartó gazdaságokat, ami megrengetheti a közkedvelt feta sajt exportját is.
Tömegesen kell levágni a haszonállatokat a Görögországban terjedő juhhimlő miatt, amely a juhokon kívül a kecskéket is érinti. A vg.hu cikke szerint az elmúlt 12 hónapban Thesszáliában, az ország mezőgazdaság központjában több mint 260 ezer juhot és kecskét, a teljes nemzeti állomány mintegy 2 százalékát pusztították el. Eddig összesen 1100 gazdaság volt kénytelen bezárni. „Már megkezdődött a összeomlás, és ez az összeomlás egyre gyorsul” – figyelmeztetett Dimitrisz Moszkosz, a görög állattenyésztők szervezetének (SEK) elnöke.
Thesszália kapcsán fontos megemlíteni, hogy ez a régió adja a görög juh- és kecsketejtermelés közel egyharmadát. A járványhelyzet így egyebek mellett a fetaexport jelentős visszaesésével fenyeget. A hatóságok egyelőre állatorvosok bevonásával, fertőtlenítési zónák kialakításával, illetve az állatok szállításának korlátozásával igyekeznek úrrá lenni a járványon. Országos oltási programot viszont egyelőre nem hirdettek meg, mert az agrártárca attól tart, hogy az negatívan hatna az évi 78 millió eurós bevételt hozó fetaexportra.
Egyelőre az export képes kielégíteni a keresletet a meglévő tej- és sajtkészletből, ágazati források szerint ugyanakkor legkésőbb jövő márciusra már éreztetheti hatását a termeléskiesés. Eközben a feta ára is jelentősen megugorhat: a jelenlegi kilónkénti 13,86 euróról 16,63 euróra. Ezzel tehát veszélybe kerülhet egy olyan sajtféle, amely nem csupán sokak kedvence itthon is, de egyben gazdag kalcium- és B-vitamin-forrás, továbbá biztonsággal fogyasztható opció laktózérzékenyek számára.
Forrás: hazipatika.com
- Gyömbértea minden nap? Íme 9 meglepő hatás
- Lépésről lépésre az egészségesebb agyért
- Napi egy pohár kefir – ennyit számíthat az egészségünkben
- Karerősítés 50 felett: 4 hatékony gyakorlat, amit otthon is elvégezhetsz
- Több pénz maradhat a családoknál – folytatódik az árréscsökkentés
- Napi egy pohár gyümölcslé – egészséges szokás vagy túlzás?
2026. február 26.
Szívbarát élelmiszerek – Egye, amit a szíve kíván!
2026. február 26.
Mégis a jó gének jelentik a hosszú élet titkát?
2026. február 25.
Magas koleszterinszint: hat étel, ami természetesen segíthet csökkenteni
2026. február 25.