Ez a diabéteszgyógyszer a rákot is kezelheti
Meglepő felfedezést tettek a kutatók, amikor egy már több évtizede létező, cukorbetegség elleni gyógyszert vizsgáltak.
A PPARγ névre hallgató gyógyszerek már régóta ismertek a szakemberek előtt, hiszen már 20 éve használják az inzulinérzékenység kezelésére. A kutatók azonban ezen hatásmechanizmus vizsgálata közben meglepő felfedezést tettek. A PPARγ gyógyszerek ugyanis nem csak a cukorbetegség kezelésére alkalmasak, de a sejtszintű anyagcsere szabályozásában is nagyon nagy szerepük van. – írta meg a News Medical.
A kutatók feltételezése szerint ez lehet az oka annak, hogy ezen típusú gyógyszerek néhány ráktípus esetében sikeresnek bizonyultak a daganat növekedésének kordában tartásában. Ez főként a prosztatarákot érintette, arra azonban még nem sikerült rájönniük a kutatóknak, hogy ez a folyamat miért ennél a ráktípusnál a leghatékonyabb.
Az eredmények azonban bizakodásra adnak okot, így a kutatók reményei szerint a jövőben akár egy új rákgyógyszer kifejlesztése is elképzelhető lehet.
Forrás: MH
- 3,6 százalékkal emelkednek a nyugdíjak januártól, februárban érkezik a 13. havi nyugdíj
- „A bizalom az, ami a Gondosóra sikerét is segíti” – interjú Dr. Hankó Zoltánnal, a Magyar Gyógyszerészi Kamara elnökével
- Magyar tó, amely télen sem fagy be
- Aktív elmék, boldog évek – így segíti az időseket a Civilút
- Szinte ingyen tűzifa az erdőből? Lehetséges, de csak annak, aki tudja mit csinál
- Könyvtárak: a tudás, a biztonság és a közösség az Ön számára!
2026. január 17.
Fogyasztói trendek a gabonapehely-fogyasztásban
2026. január 17.
Szívbarát ételek a fagyasztóból – nem csak a friss számít
2026. január 17.
Japán gyaloglás: egyszerű módszer a szív és az anyagcsere védelmére
2026. január 16.