Időseket segítő szociális szolgáltatóközpont épül Mórahalmon
Az uniós támogatással megvalósuló beruházás ünnepélyes alapkőletételét vasárnap tartották a Csongrád-Csanád vármegyei kisvárosban.
Nógrádi Zoltán (Fidesz-KDNP) polgármester felidézte, Mórahalmon a település várossá válásával egy időben, 35 évvel ezelőtt indult el az idősek ellátása.
Először nappali ellátást és házi segítségnyújtást kaphattak a városban és a térségben élő idősek, majd az évek során ez tanyagondnoki szolgálattal és az otthoni jelzőrendszerrel bővült.
Az újonnan épülő központnak köszönhetően egy helyre kerül a jelenleg több telephelyen működő szociális ellátás. Emellett egy új ellátási forma is létrejön a városban, mivel a területen magánbefektetői részvétellel garzonházak épülnek nyugdíjasok számára – közölte a politikus.
„A társasházakban olyan, kertes házakban vagy tanyán élő idősek vásárolhatnak lakást, akik segítség mellett önálló életvitelre képesek. A garzonokban az idősek megőrizhetik önállóságukat, ugyanakkor igénybe vehetik a központban elérhető nappali ellátást”
– tudatta a polgármester.
„A lakók halálát követően az önkormányzat az örökösöktől megvásárolja az ingatlant, majd a garzonház funkciójának megfelelő vevőnek értékesíti azt” – mondta Nógrádi Zoltán.
A 600 millió forint nettó építési költségű, jövő júniusra elkészülő szociális szolgáltató központ kivitelezője és a garzonházak beruházója a szegedi székhelyű Domi 87 Kft.
A központhoz a telket az önkormányzat biztosította, a szükséges infrastruktúrát is a város építette ki, ahogy a működéshez szükséges berendezést is saját forrásból vásárolják meg – közölte a polgármester.
Domonkos László, az építőipari cég ügyvezető tulajdonosa elmondta, a szolgáltatóközpont kivitelezése márciusban kezdődött el a tereprendezéssel, az épület jelenleg 20 százalékos készültségű.
A 955 négyzetméter hasznos alapterületű épület földszintjén a közösségi terek kapnak majd helyet, az emeleten az irodák működnek majd, a tetőtérbe kerülnek a raktárak, illetve a gépészeti berendezések.
A területen néhány nap múlva elkezdődik az első ütemben épülő nyugdíjasházak kivitelezése.
A három, csaknem egyforma, ezer négyzetméteres hasznos alapterületű épületben húsz lakást alapítanak ki, a földszinten pedig a közösségi terek, illetve az igényeknek megfelelő szolgáltatóegységek működnek majd – közölte az ügyvezető. Hozzátette: a garzonházak építése a tervek szerint 2026 végére fejeződik be.
(MTI)
- Fontos szabályok a nyugdíjnál: sokan nem tudják, mi számít bele a szolgálati időbe
- Nyugellátásokkal kapcsolatban felmerülő kérdések
- Telefonos csalás: két futárt letartóztattak
- Miniszterelnöki főtanácsadó: A nyugdíjasok biztonsága számunkra becsületbeli ügy
- Március 15. – Petőfi mozgalmas éjszakája
- Az alma egészséges, de nem mindegy, mikor fogyasztod
2026. március 19.
Változik a nyugdíj utalásának rendje
2026. március 19.
Startol az adóbevallási szezon
2026. március 19.
Szorosabbra fűzik a szociális hálót
2026. március 19.
Kisalföld erdeiben is nő már a medvehagyma
2026. március 18.