Így farag le a céklalé a vérnyomásodból
Egy új kutatás szerint napi két adag céklalé két hét alatt látványosan csökkenti az idősek vérnyomását.
A céklalé nemcsak élénk színével tűnik ki, hanem tudományos vizsgálatok is igazolják, hogy hatékony fegyver lehet a magas vérnyomás ellen – különösen az idősebbek körében.
Az Exeteri Egyetem kutatói fiatalabb és 60 év feletti résztvevőket vizsgáltak, akik két héten keresztül naponta kétszer fogyasztottak nitrátban gazdag, koncentrált céklalevet. Ezt követően placebo italt kaptak, hogy a hatáskülönbségek egyértelműen láthatóvá váljanak.
Az eredmények figyelemre méltók: az idősebb korosztályban számottevő vérnyomáscsökkenés mutatkozott. Érdekesség, hogy nem maga a nitrát a döntő tényező, hanem az a biokémiai folyamat, amelyet a szájban élő baktériumok indítanak el. Ezek ugyanis a nitrátot nitrogén-oxiddá alakítják, ami tágítja az ereket. Ráadásul a kúra jótékony hatással volt a szájflórára is: nőtt a hasznos baktériumok aránya, míg a károsaké visszaszorult.
Akik nem rajonganak a céklalé ízéért, azok számára jó hír, hogy a spenót, a zeller vagy a rukkola is kiváló nitrátforrásnak számít.
A cékla előnye, hogy könnyen hozzáférhető, sőt akár otthon is megtermeszthető. Egy kis narancslével vagy gyömbérrel kiegészítve pedig nemcsak egészséges, hanem igazán ízletes ital készíthető belőle.
Forrás: divany.hu
- Fontos szabályok a nyugdíjnál: sokan nem tudják, mi számít bele a szolgálati időbe
- Miniszterelnöki főtanácsadó: A nyugdíjasok biztonsága számunkra becsületbeli ügy
- Március 15. – Petőfi mozgalmas éjszakája
- Már több mint 230 ezren igényelték online a rezsikedvezményt
- Új fejlesztésekkel bővült a Gondosóra applikáció
- Telefonos csalás: két futárt letartóztattak
2026. március 15.
Március 15. – Petőfi mozgalmas éjszakája
2026. március 15.
Félelem a fogorvostól
2026. március 15.
Reggeli élénkítés kávé nélkül: három gyors, frissítő ital
2026. március 14.
A betegek és családjaik támogatását erősíti az új palliatív program
2026. március 14.