Ismeretlenből ismerős: honlapja lett a Kohászok Útjának
A Kohászok Útja „az ország legnomádabb túrája”, mely gyakran érintetlen vidékeken vezet Salgótarjánból Ózd érintésével Diósgyőrig.
Közép-Európa legnagyobb, helyenként 100 méter vastag bazaltplatója; Vajdavár homokkő vidéke, hazánk legnagyobb egybefüggő erdősége; az Upponyi-hegység mesés szurdoka; a Bükk hegyei és völgyei; a magyar kohászat egyik bölcsője, a Garadna patak völgye – e tájakat járhatják be azok, akik e kevésbé ismert, de annál több élményt kínáló jelvényszerző túramozgalmat teljesítik – számolt be róla a Kékesonline Facebook oldala.
Története immár több mint fél évszázadra nyúlik vissza, 1968 és 1970 közt festették fel jelzéseit az Ózdi Kohász természetjáróinak kezdeményezésére. Ahogy azonban a környékbeli kohászat (és bányászat) tönkrement (1993-ban az ózdi munkaképes lakosság 60 százaléka vesztette el munkáját), úgy maradt sorsára a túraútvonal is – s ha nem lennének lelkes önkéntesek, talán a feledésbe is merült volna…
A túraútvonalhoz tartozó Kohászkék teljesítménytúrát ötévente rendezik meg 2000 óta, legutóbb 2025-ben várta a kihívásra éhes természetjárókat egészen a 250 kilométeres extrém távig, amely kétszer szeli át az útvonalat Salgótarján és Diósgyőr között. Ezen alkalomból az Ózdi Természetbarátok Köre, a Vasutas Természetjáró Baráti Kör Bánréve és a Salgótarjáni HKE „rendbe tette” az útvonalat, így egy megtisztított, jól jelzett túra várja a természetjárókat.
Ehhez nyújt segítséget a Tesco Start a jövőért közösségi program keretében megvalósult honlap is, mely részletesen mutatja be az egyes szakaszokat részletes útleírásokkal, letölthető GPS útvonallal, a kapcsolódó érdekességekkel és szálláslehetőségekkel. A honlap szövegezése és képi világa jórészt lelkes önkéntesek révén valósult meg.
A túramozgalom bélyegzőjét eddig is hazánk egyik legszebbjének tartották, most a projekt megvalósítói (köztük a szervező Bárányfelhő-Bodorító Egyesület) bíznak abban, hogy a honlap is méltó lesz e különleges túrához, és mind több természetjáró vág neki a közel 120 kilométeres útnak.
Forrás: Kékesonline
- Céklalé: a vérnyomásra és a sportteljesítményre is hatással lehet
- Feldolgozott élelmiszerek: valóban minden terméket kerülni kell?
- Mire jó a fahéj? Nemcsak az íze miatt érdemes használni
- Nem csak a feledékenység jelezheti az Alzheimer-kór kezdetét
- Vérnyomáscsökkentő: mit tegyél, ha elfelejtetted bevenni?
- A stroke enyhe tünetekkel is kezdődhet: egyetlen furcsa mozdulat is figyelmeztető lehet
2026. november 8.
Hideg vagy meleg víz? Nem mindegy, mikor melyiket választod
2026. november 7.
Édeskömény a tányéron: így segíthet, ha gyakran puffadsz
2026. november 6.
Reggeli kávé éhgyomorra: ezt érdemes átgondolni
2026. november 6.
A csecsemők agya segíthet megfejteni az Alzheimer-kórt
2026. november 5.
Lassabb szellemi hanyatlással járhat együtt a kutya- és macskatartás?
2026. november 5.