Kiderült: ezt csinálják másképp, akik megélik a százéves kort

A százéves, vagy még nagyobb életkort megélő emberek titkát számos kutatás vizsgálta és vizsgálja a mai napig. Most újabb elmélet látott napvilágot.
Ha a hosszú élet titkát fürkésszük, nyilvánvaló a káros szenvedélyektől mentes, egészséges étkezéssel és rendszeres testmozgással tarkított életmód fontosságára gondolunk, most azonban újabb alapvetésre bukkantak a kutatók.
A stressz lehet a kulcs, pontosabban annak hiánya
Azok, akik száz évig élnek, nem egyszerűen hosszabb ideig, hanem másképp élnek. Új kutatások szerint ezek az emberek nem túlélik a betegségeket, hanem elkerülik őket, és az is kiderült, hogy hogyan –írja az Index a GeroScience folyóiratban megjelent tanulmány alapján.
Macie P. Smith dél-karolinai gerontológus szerint teljesen érthető, hogy akik elkerülik a súlyos betegségeket, megérik a száz év feletti életkort. Emellett nem érintkeztek káros elemekkel, mint a sugárzás, adalékanyagok, tartósítószerek és az élelmiszerekben jelenlévő mesterséges színezékek. Továbbá kevesebb stressz érte őket hosszú életük alatt. Elmondása szerint akik matuzsálemi kort éltek meg, „képesek voltak a saját dolgukkal foglalkozni, miközben csökkentették a stressz-szintjüket. Ez önmagában hosszabb életet eredményez. Amikor mások dolgával foglalkozol, átveszed mások problémáit, ezáltal növeled a stressz szintjét. Ezt helyettes traumának nevezik”
Forrás: hazipatika.com
- Szemcsepp, ami megváltoztathatja az életünket
- Öregedés: két kritikus életkorban a leglátványosabb
- Három perces teszt segíthet az Alzheimer-kór korai felismerésében?
- „93 éves tanítványom is van, tehát sosem késő elkezdeni”
- TAJ-kártyás csalás terjed: vigyázz az ilyen SMS-sel
- Természetes immunerősítés ősszel: így készüljön fel a téli náthás időszakra
2025. október 1.
Arcot adtak kedvenc fájuknak
2025. október 1.
Rejtett veszély szüret idején
2025. október 1.
Új korszak az ortopéd sebészetben
2025. október 1.
Idősek Világnapja – október 1.
2025. szeptember 30.