Ma kezdődik a tatabányai veteránbirkózó-világbajnokság
Minden idők legnépesebb mezőnye indul a ma kezdődő veteránbirkózó-világbajnokságon, amelyet a tatabányai új multifunkcionális sportcsarnokban rendeznek meg.
A Magyar Birkózók Szövetsége (MBSZ) tájékoztatása szerint összesen mintegy 700 akkreditáció érkezett a világeseményre, amelyen 35 magyar klub 76 veterán birkózója is megméreti magát, a program kedden 10.30-tól a D és az E korcsoportok szabadfogású küzdelmeivel kezdődik.
„A hazai rendezésű vb rengeteg embert visszahozott a birkózóéletbe” – mondta a kétszeres világbajnok Dajka Zsolt, a veterán válogatott szakvezetője az MBSZ honlapján megjelent interjúban. – „Két kemény edzőtábort is rendeztünk idén, Szigetváron és Bócsán, illetve az utóbbi hónapokban Kecskemét mellett Budapesten, a Kozma István Magyar Birkózó Akadémián dolgoztunk nagy létszámmal, alkalmanként negyven-hatvan fővel.”
A világesemény legnevesebb magyar versenyzője a 42 éves Kiss Balázs lesz, aki 2009-ben világbajnok volt, emellett szerzett vb-bronz-, valamint Eb-ezüst- és bronzérmet is.
„Aranyérmet várunk Kiss Balázstól, de az olimpiai és vb-bronzérmes Hatos Gábor is indul, és szintén jó esélye van a győzelemre, ahogyan a kétszeres veterán-világbajnok Cseperkáló Péternek is.” – mondta Dajka.
A korosztályos vb-t évenként rendezi meg a nemzetközi szövetség (UWW) 35 éves és annál idősebb versenyzőknek szabad- és kötöttfogásban. Az esélyegyenlőség jegyében a súlycsoportok mellett itt már korosztályok is vannak: A osztály (35-40 év), B (41-45), C (46-50), D (51-55), E (55-60). Magyarország negyedszer lesz házigazda, korábban a budapesti BOK Csarnok mellett Szombathely és Budaörs adott otthont a viadalnak.
A szabadfogású program keddtől csütörtökig, míg a kötöttfogás versenyei péntektől vasárnapig tartanak. Az esemény ingyenesen látogatható, előzetes regisztrációt követően. Regisztráció hiányában felnőtteknek 4500, diákoknak és nyugdíjasoknak 2500 forint a belépő ára.
- Alzheimer-kór: már évekkel korábban látszhatnak az első agyi jelek
- Kilenc hobbi, amely örömtelibbé teheti a nyugdíjas éveket
- Így tárold télire az almát, a körtét és a diót, hogy sokáig elálljanak
- Öt őszi élelmiszer, amely értékes tápanyagokkal támogatja az immunrendszert
- Őszi immunerősítés: ezt a 8 szokást érdemes már most beépíteni
- Egy apró agyi terület is szerepet játszhat a magas vérnyomásban
2026. október 17.
Derékból a lábba sugárzó fájdalom? Az isiász is állhat a háttérben
2026. október 16.
Nem csak savanyúságként jó a cékla: ezért lehet érdemes inni a levét
2026. október 16.
A lencsétől az étcsokiig: 7 vasban gazdag étel
2026. október 15.
Mikor több a feledékenység egyszerű figyelmetlenségnél?
2026. október 15.
Kevesebb só, több zöldség: így kezdhetsz bele a DASH-diétába
2026. október 14.