Május második felében lesz döntés az árréscsökkentés fenntartásáról

Amikor a kormány bevezette az árréscsökkentést, úgy döntött, hogy május 31-ig tartja azt fenn, ezért május második felében értékeljük és döntünk arról, hogy folytatjuk-e az árréscsökkentést – közölte a Kulturális és Innovációs Minisztérium parlamenti államtitkára az M1 aktuális csatorna műsorában.
Zsigó Róbert elmondta: azt látják, hogy érdemes lehet tovább folytatni, mert a családok és az idősek olcsóbban juthatnak élelmiszerekhez. Ugyanakkor hangsúlyozta, hogy még nincs döntés a kérdésben.
Az államtitkár rámutatott, hogy a hat hete bevezetett árréscsökkentéssel – a legfrissebb adatok szerint – 890 élelmiszer ára lett alacsonyabb, köztük pedig van 264 olyan élelmiszer, amelynek több mint 30 százalékkal csökkent az ára, miközben az átlagos árcsökkenés 18,7 százalék.
Jelezte, hogy 622 ellenőrzést tartottak eddig a kormányhivatalok, de folyamatosan ellenőrizni fognak, hogy meg tudják védeni a magyar családokat a túlzó és indokolatlan áremelésektől.
Zsigó Róbert rámutatott, hogy szoros kapcsolat van az árréscsökkentés és a családtámogatások között, hiszen nem engedik, hogy a túlzó és indokolatlan áremelések elvigyék a pénzt a családoktól, amelyet például gyereknevelésre adnak.
Megemlítette, hogy éppen kedden dönthet a parlament a 30 év alatti édesanyák szja-mentességének kibővítéséről, a háromgyermekes édesanyák szja-mentességének bevezetéséről, továbbá a kétgyerekes édesanyák számára január elsejétől fokozatosan bevezetendő személyijövedelemadó-mentességről is.
Közölte: napirenden van még a csed, az örökbefogadói díj szja-mentessége, illetve a csed extra bevezetése, amivel az édesanyák a gyerekük 3 hónapos kora után úgy tudnak munkát vállalni, hogy a juttatás 70 százalékát megtarthatják.
Zsigó Róbert a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában arról is beszélt, hogy tárgyaltak a bankokkal a banki szolgáltatási díjak, illetve a telekommunikációs cégekkel a telekommunikációs díjak mérsékléséről, amelyek önként vállalták, hogy 2026 nyaráig nem emelnek árat, ahol pedig emelés történt, ott visszaviszik az árat a január elsejei szintre.
Hozzátette, a biztosítóktól is önkéntes csökkentést kértek, mert a biztosítási díjak is átlagosan 16,5 százalékkal nőttek, illetve gondolkodnak arról, hogy kiterjesztik az árréscsökkentést a mosó- és mosogatószerek, piperecikkek, pelenkák, babaápolási cikkek körére is, hiszen nagyjából 30 százalékos áremelkedés volt e termékkörben is.
- Évente több száz millió forint az idősek megsegítésére (videó)
- Zafír diploma: 99 éves Ica néni ünnepe
- A nyár legédesebb gyümölcse gátolja a rákos sejtek fejlődését
- Gyümölcs vagy gyümölcscukor? Fontos különbség!
- Nyári élelmiszerbiztonsági kisokos
- Nagy volt az ünneplés Hasznuson – 90 éves lett Piroska néni
2025. augusztus 18.
Szabad-e napozni mélyvénás trombózis után?
2025. augusztus 18.
Ismét hosszú túrára indult Zelei József békekerékpáros
2025. augusztus 18.
Hasznos vagy ártalmas a méz allergiára?
2025. augusztus 17.
Így vált a kecskeméti hangszerkészítőből országos legenda
2025. augusztus 17.
Mi történik a szívvel és más szervekkel, ha évekig magas a vérnyomás?
2025. augusztus 16.