Megmentették a pusztulástól a „nagy túlélőt”, a Hetyei pusztatornyot
Kétéves előkészítési, engedélyezési és kivitelezési munkálatokat követően átadták a Market Építő Zrt. ROM Vándor örökségmentő programjának hatodik helyreállított műemlékét, a Somogy vármegyei Ádánd melletti Hetyei templomromot -adta hírül a Sokszínű vidék.
A Hetyei templomrom az egykori Hetye vagy Ketye nevű Árpád-kori falu templomának maradványa.
Az írások először 1334-ben említik a pápai tizedjegyzékben.
Az egyhajós, egyenes szentélyzáródású, román stílusú templom feltételezhetően a 13. században épült. A török korban a falu elnéptelenedett, az egykori téglatemplomból csak a négyzetes alaprajzú 11 méter magas tornya maradt meg. (A román kori templomtornyot egy későbbi korszakban megmagasították).
Feltételezhető, hogy a történelem folyamán megkísérelték kidönteni a pusztatornyot, ám szerencsére ez meghiúsult. A tégla-kő nyersanyagok kinyerése, elhordása az ilyen típusú építményeknél rendszerszintű volt. A hányatott sorsú épített örökség kiállta az idők próbáját, állagmegóvása a 24. órában történt.
A közlemény szerint az Árpád-kori épületmaradvány statikailag rendkívül rossz állapotban volt. A komplex állagmegóvás során korszerű technológiák alkalmazásával stabilizálták az műemlék altalaját, megerősítették a falszerkezetet, restaurálták a falazati elemeket, kiépítették a villámvédelmet, megmentve a „nagy túlélőként” is emlegetett, szoborszerű tornyot a pusztulástól.
A helyszín november 20-tól a nagyközönség számára is látogatható.
Forrás: Sokszínű vidék
- Alzheimer-kór: egy különleges agysejt segíthet megőrizni a memória működését
- Zabkása helyett is van választás: ezekkel a reggelikkel is tehetsz a szíved egészségéért
- A mindennapi étrend is szerepet játszhat a demencia kockázatának csökkentésében
- Napi egy marék szeder is sokat tehet az egészségedért
- Egészséges, de nem érdemes túlzásba vinni: erre figyelj a lenmag fogyasztásánál
- Ricotta vagy túró? Ezért ajánlják sokan idősebb korban az olasz tejterméket
2026. július 21.
A dió nemcsak finom, az egész szervezetnek is jót tehet
2026. július 20.