Együttműködés a MOHOSZ és a Gondosóra program között
A Gondosóra program és az ország legnagyobb civil szervezete közti együttműködés új fejezetet nyithat a biztonság és a gondoskodás terén.
A Gondosóra program népszerűsítése, az idősek életminőségének javítása és a róluk való gondoskodás érdekében létrejött együttműködés megkötéséről adott ki közleményt a program megvalósításáért felelős Kormányzati Szolgáltató Központ (KSZK) NKft. és a Magyar Országos Horgász Szövetség (MOHOSZ). Az együttműködés Nyitrai Zsolt miniszterelnöki biztos kezdeményezésére jött létre.
A Kormányzati Tájékoztatási Központ (KTK) közleményében azt írta: a megállapodás értelmében a MOHOSZ népszerűsíti a Gondosóra programot a 65 év feletti horgászok számára és segíti regisztrációjukat.
A tájékoztatás szerint Gondosórára eddig 600 ezren regisztráltak, a jelzőeszköz sok esetben nyújtott már segítséget és mentett életet, így a gyakran órákig egyedül pecázó idősebb horgászoknak is növeli a biztonságát.
A miniszterelnöki főtanácsadó kezdeményezésére, a Gondosóra program és a MOHOSZ közt létrejött megállapodás a két szervezet kölcsönös kommunikációs együttműködését tűzte ki célul az idősek biztonságát szolgáló Gondosóra program népszerűsítése és a széleskörű társadalmi tájékoztatás érdekében.
A megállapodást a Miniszterelnöki Kabinetiroda részéről Nyitrai Zsolt miniszterelnöki biztos, valamint Juhász Roland, a KSZK ügyvezetője és Szűcs Lajos, a MOHOSZ elnöke írták alá.
A Magyarország legnépszerűbb jelzőkészülékes szolgáltatása és az ország legnagyobb civil szervezete – amely több mint 800 ezer horgászt számlál – közti megállapodás erős és előremutató szövetséget jelent az idősek biztonsága, életminőségük javítása és a róluk való gondoskodás érdekében – hangsúlyozták.
A kormány által indított ingyenes Gondosóra program célja, hogy a 65 év felettiek egy egyszerű jelzőeszközön keresztül egy gombnyomással jelezni tudják segítségkérésüket egy éjjel-nappal elérhető diszpécserszolgálat felé.
- Tényleg fel lehet ajánlani az adónk 2 százalékát nyugdíjas szüleinknek?
- Kenyér, ami tényleg jót tesz? Így hat a csíráztatott kenyér a szervezetre
- A leggyakoribb hiba a magnézium szedésénél
- Már az első nyugdíjad előtt jogosult lehetsz erre a pénzre
- Nem csak diéta: így segít a dietetika köszvény, cukorbetegség és cöliákia esetén
- Miért igazi szuperélelmiszer a dió? 6 meggyőző érv
2026. február 6.
Megoldja a tél a kullancsproblémát?
2026. február 6.
Fontos tudnivalók a februári nyugdíjkifizetésekről
2026. február 5.