Megmenekülhet a pusztulástól a tolnai falu különleges műemlék temploma
Udvari egy alig 250 fős takaros település Tolna vármegyében, ahol a második világháború idején a lakosság 50 százaléka német ajkú volt egészen a kitelepítésekig.
Udvari egyik gyöngyszeme az 1862-ben felszentelt evangélikus templom, amit a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal műemléki védelem alá helyezett 2004-ben. Az épület különlegessége, hogy nagyon ritka a klasszicista stílusban épült evangélikus egyházi műemlék Tolna vármegyében és országosan is. Sajnos a templom sorsa már a rendszerváltás előtt megpecsételődött, mikor az épület elvesztette funkcióját – számolt be róla a Sokszínű vidék.
A Gyönk és Környéke Evangélikus Egyházközség lelkésze, Kollár Zsolt arról mesélt a Sokszínű Vidéknek, hogy Udvarin a második világháborút követő német származású polgárok kitelepítése után nagyjából egy maroknyi evangélikus hívő maradt, és a templomnak onnantól kezdve indul el a szomorú története. A 60-as évekig még tartottak istentiszteletet.
A templomban nem tartott már az egyházközség Istentiszteletet a 80-as évektől. Néhányan évi pár alkalommal, elsősorban a nagy ünnepeken látogattak Istentiszteletet egészen 2016-ig a falusi közintézményben kijelölt helyen. A 2000-es évektől pedig nincs egyháztagság. Vagyis megkeresztelt evangélikus akadt még, és ma is van néhány, de egyháztagságként nem jelenik meg. Egyháztag ugyanis az, aki a gyülekezet alkalmain részt vesz, és anyagi támogatásával a közösség életének fenntartásához hozzájárul – tudtuk meg a lelkésztől.
A rendszerváltásig az egyházak nem kaptak támogatást, és azt követően is az evangélikus egyháznak csak annyi forrása volt, hogy a működő templomokra költsön – mondta el a lelkész hozzátéve, hogy az épület konkrét pusztulásának a kiváltó oka egy 2007-es vihar volt, aminek következtében beszakadt a tető, így életveszélyessé vált, ezért le kellett azt bontani. Innentől kezdve pedig a beázás miatt romlani kezdett a belső tér állapota is.
Került rá ideiglenes tető, de a műemlékvédelem leállíttatta az építkezést. Az épület egyébként statikailag jó állapotban van, meg is nézették egy szakemberrel. Udvarinak van kapcsolata a kitelepítettekkel, akik már szerveztek gyűjtést és volt már jótékonysági koncert is a templomban néhány éve, de annyi pénzt nem lehetett így előteremteni, ami egy tető megépítésére elegendő lenne.
Egy rendes tetőszerkezet közel 100 millió forintba kerülne, amire nincs az egyháznak pénze, viszont most tudtunk pályázni a Magyar Falu Program 2026-os költségvetésének a terhére és megítéltek 25 millió forintos támogatást, amiből egy ideiglenes, lapos tetőszerkezet lehet majd felépíteni, hogy a további beázásoktól megóvjuk az épületet – osztotta meg az örömhírt Kollár Zsolt.
Sajnos a további felújításnak akkor lehetne nagyobb esélye, ha élő funkciót tudnának adni az épületnek, mert működő templomként már nem tud üzemelni. Az ideiglenes tetővel a beázás meg fog szűnni, és mivel statikailag biztos az épület, sokáig állni fog még, várva azt, hogy talán valamilyen forrást találnak majd és felújítják ezt az értékes épített örökségünket.
Forrás: Sokszínű vidék/Dobó Csaba
- Stroke esetén minden perc számít, ezt jelenti az első „aranyóra”
- A pisztácia a vérnyomásra is hatással lehet, de van, akinek óvatosnak kell lennie
- A tudás nem korhoz kötött: új városokban is bemutatkozik a Szenior Egyetem
- Az amaránt több szempontból is értékes: ezt tudja a különleges álgabona
- Öt apró változás az étkezésben, amely a demencia korai jele lehet
- Nem mindegy, mikor ebédelünk: ezt érdemes tudni az étkezés időzítéséről
2026. szeptember 16.
Öt változás, amely a demencia korai tünete is lehet
2026. szeptember 16.
Öt gyümölcs, amely segíthet megőrizni a szellemi frissességet
2026. szeptember 15.
Hat egyszerű szokás, amely az agy egészségét is támogathatja
2026. szeptember 15.
Tíz helyszínen lesznek ingyenes szűrővizsgálatok a hétvégén
2026. szeptember 14.
Szívinfarktus előjelei: a mellkasi nyomás mellett ezek a tünetek is fontosak
2026. szeptember 14.