Őrzik a bajtársi szellemet

Megosztás:
Forrás: honvedelem.hu

„Ez a közösség egy tiszteletre méltó intézmény, olyan biztos pont, ahol a katona számíthat bajtársára, és ahol mindannyian érezhetik azt a támogató hátországot, amelyet a Magyar Honvédség hivatott nyújtani” – mondta Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter az MH Budapesti Nyugállományúak Klubja megalakulásának 65. évfordulója alkalmából rendezett ünnepségen.

Önök őrzik a bajtársi szellemet, bölcsességükkel segítik az ifjabb nemzedéket, képviselik azt a katonai ethoszt, ami a politikamentes kiállás a nemzetért” – emelte ki a tárcavezető a Stefánia Palota – Honvéd Kulturális Központban mondott beszédében.

Az eseményen dr. Böröndi Gábor vezérezredes, a Honvéd Vezérkar főnöke úgy fogalmazott: „Az a tudás, tapasztalat, tanítás, amellyel önök felvérteztek minket, tette alkalmassá arra a Magyar Honvédséget, hogy helyt álljon itthon, külföldön, a NATO-ban és az Európai Uniós missziókban is.

Az MH Budapesti Nyugállományúak Klubjának elnöke, dr. Keszthelyi Gyula nyugállományú dandártábornok a szervezet elmúlt 65 éves történetét színes prezentációval ismertette.

A klub élete sosem merült ki pusztán a találkozókban, fennállása során tagjai számtalan alkalommal vállaltak és vállalnak ma is aktív, társadalmi tevékenységet. A kórházban fekvők és az özvegyek odaadó támogatása mellett különböző munkákat is vállaltak, például az újpesti Chinoin Gyárban gyógyszercsomagolást, de részt vettek az új csepeli lakóépületek körüli tereprendezési feladatokban is.

Példaértékű gesztusként a hasonló vállalások bevételeiből a hadirokkantakat és a fogyatékossággal élőket támogatták.

Az ünnepségen elismeréseket nyújtott át Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter és dr. Böröndi Gábor vezérezredes, a Honvéd Vezérkar főnöke, valamint – mások mellett – dr. Bali Tamás dandártábornok, az MH Összhaderőnemi Műveleti Parancsnokság (légierő) parancsnokhelyettese, Könczöl Ferenc dandártábornok, az MH vitéz Szentgyörgyi Dezső 101. Repülődandár dandárparancsnoka, Solymosi Ferenc dandártábornok, az MH Logisztikai Támogató Parancsnokság parancsnoka és Pozderka Gábor dandártábornok, a Honvéd Vezérkar Kiber és Információs Műveleti Csoportfőnökség csoportfőnöke.

Az eseményen szintén részt vett dr. Benkő Tibor nyugállományú vezérezredes, korábbi honvédelmi miniszter és dr. Czermann János, a Honvédelmi Minisztérium humánerőforrásért felelős helyettes államtitkára.

Forrás: honvedelem.hu

Megosztás:

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük