Magyar rekord: 26 méteres grillázsvonat készült a hevesi faluban
A Heves vármegyei Szűcsi község korábban több alkalommal a helyi horgászparadicsomban fogott kapitális halakkal került a hírekbe, ám március 21-én egészen más történettel sikerült az érdeklődés középpontjába kerülniük – számolt be róla a Sokszínű vidék.
Országos rekordkísérletet jelentettek be egy grillázsvonat készítésére, az eredményt pedig a közösségi portálon tették közkinccsé. A szervezők célja az volt, hogy az alkotók együttműködésével egy olyan különleges mű szülessen, amely egyszerre jelképezi a magyar hagyományokat és az ország különböző részeit összekötő közösséget.
Az összefogás meghozta gyümölcsét. Sikerült a grillázsvonat országos rekordkísérlet Szűcsi községben – olvasható a Facebookon.
Az országos grillázsvonat rekord a 17 vármegyéből érkezett 67 alkotó – köztük a lajosmizsei Rimóczi László grillázsguru- munkáját dícséri. A 26 méter hosszú vonat 183 kilogramm grillázsból készült el – közölték.
A remekmű legközelebb április 5-én – vasárnap – a “Húsvétolás Szűcsiben” rendezvény keretében a Szűcsi Művelődési Házban tekinthető meg.
Különös rekordnak számított, amikor másfél mázsa császármorzsát készítettek Lajosmizsén, ahol egy mázsás hamburgert is készítettek. S ha már Lajosmizse: a város egyik cukrászdájában egy esküvőre boszorkányképzős mesterremeket alkottak grillázsból.
Forrás: Sokszínű vidék
- Ingyenes cirkuszi előadásokkal segítik a nyugdíjasokat a hőségriadó idején
- A hosszú és egészséges élet egyik legjobb receptje nem kerül semmibe
- Tartós kánikula érkezik: harmadfokú hőségriasztást rendeltek el
- Rehabilitáció és egészséges öregedés: nagyszabású fejlesztés indul Kakasszéken
- Nem kell órákig edzeni: már néhány perc mozgás is sokat számíthat
- Nyári kánikula és rossz alvás? Néhány apróság sokat számíthat
2026. július 2.
A legegyszerűbb mozgás lehet a leghasznosabb idősebb korban
2026. július 1.
Új kutatás: a sztatinok az időskori leépülést is lassíthatják
2026. június 30.