Palóc Húsvét a Füleki Várban

Húsvét hétfőjén 18. alkalommal rendezik meg a Palóc Húsvétot a Füleki Várban; a vendégeket népművészeti műsorokkal, kézműves foglalkozásokkal várják, de a várudvaron lehetőség lesz lovaglásra vagy íjászatra is – tájékoztatott a felvidéki Városi Művelődési Központ igazgatója.
Tóth Éva ismertette: a szabadtéri színpadon népművészeti műsor várja a látogatókat, a pásztói Muzsla Néptáncegyüttes, a nagykürtösi Krtísan Néptáncegyüttes, valamint Nagy Csomor András és zenekara részvételével. A helyi együtteseket a Foncsik Énekegyüttes, a Jánošík Gyermek-néptáncegyüttes és a Szederinke Gyermek-néptáncegyüttes képviseli.
Emellett az érdeklődők kipróbálhatják a tojásdíszítés különböző technikáit, elsajátíthatják a mézeskalács-díszítés alapjait, illetve gyékényből húsvéti figurákat készíthetnek.
A kézműves foglalkozásokon kívül a várudvaron zajló programot lovaglás, íjászat, malacsütés, ételszentelés, kirakodóvásár gazdagítja.
A rendezvényen közreműködik a Motolla Kézműves Baráti Kör, a Füleki Farkasok, a Szabad vágta PT, a BANYA-társulat, a Defensores történelmi csoport, a Füleki Római Katolikus Plébánia és a parlagosi hagyományőrző tojásdíszítők.
Az igazgató közölte: a program keretén belül a Füleki Vármúzeum állandó kiállításait és időszaki tárlatát is megtekinthetik a látogatók.
Kedvezőtlen időjárás esetén a koncerteket a művelődési központban tartják meg.
- Évente több száz millió forint az idősek megsegítésére (videó)
- Zafír diploma: 99 éves Ica néni ünnepe
- Gyümölcs vagy gyümölcscukor? Fontos különbség!
- Nyári élelmiszerbiztonsági kisokos
- A nyár legédesebb gyümölcse gátolja a rákos sejtek fejlődését
- A kecskeméti templom titkai: múltidéző különlegességek a Szent Erzsébetben
2025. augusztus 18.
Hasznos vagy ártalmas a méz allergiára?
2025. augusztus 17.
Így vált a kecskeméti hangszerkészítőből országos legenda
2025. augusztus 17.
Mi történik a szívvel és más szervekkel, ha évekig magas a vérnyomás?
2025. augusztus 16.
Gyógynövény a kertből: a kövér porcsin titkai
2025. augusztus 16.
Kevés nyugdíjas él vele, pedig lenne rá lehetősége
2025. augusztus 15.