Szécsi Pál elevenedik meg az egri színház színpadán
Különleges előadást láthat a közönség szeptemberben az egri színházban. Szécsi Pál életét és munkásságát elevenítik meg a színpadon.
A MindenTér Kft. szervezésében Egerben is bemutatják a nagy sikerű koncert-színházi előadást, „Volt egy fiú…” Szécsi Pál címmel, amely már több helyszínen nagy sikerrel futott. Székesfehérváron például több mint 40 teltházas előadást rendeztek, más városokban is kiemelkedő fogadtatásban részesült a produkció.
Az előadást szeptember 21-én, vasárnap 19 órakor láthatják az érdeklődők a Gárdonyi Géza Színházban.
Koncert-színházi előadás Szécsi Pál életéről és dalairól – különleges formában, élő zenével, Keller János Fejér Vármegyei Príma-díjas művész főszereplésével.
Mélységből a magasságig jutott, életének tanulsága, elért és fennmaradt sikerei, máig aktuális dalai minden korosztály számára meghatározóak! Pillangóként repülnek be az idősek és fiatalok életébe a Szécsi-dalok! De ki lakozik a vidám Gedeon bácsi mögött és valóban Csak egy tánc volt, mit szerelmétől kapott, mit jelentett neki a Távollét szeretteitől? – számos kérdést válaszol meg ez a koncert-színházi előadás, amely feltárja Szécsi Pál kihívásokkal teli életét, miközben egyedülálló zenei és előadói stílusát megismerve repülhetünk dalainak szárnyán! A koncertszínházi előadás őszinte és megrendítő, zenés és színházi élmény.
Forrás: heol.hu
- Tényleg fel lehet ajánlani az adónk 2 százalékát nyugdíjas szüleinknek?
- Kenyér, ami tényleg jót tesz? Így hat a csíráztatott kenyér a szervezetre
- A leggyakoribb hiba a magnézium szedésénél
- Már az első nyugdíjad előtt jogosult lehetsz erre a pénzre
- Nem csak diéta: így segít a dietetika köszvény, cukorbetegség és cöliákia esetén
- Miért igazi szuperélelmiszer a dió? 6 meggyőző érv
2026. február 4.
Latorcai Csaba: Védjük meg az egyházi intézményeket a Tisza Párttól!
2026. február 4.
100 éves a magyar pénzverés – a pengő pénzrendszer születése
2026. február 3.