Változás az orvosi beutalóknál
Takács Péter egészségügyi államtitkár tisztázta, mit fog jelenteni a gyakorlatban a betegek számára a beutalókat érintő változás.
Változás áll be a beutalókkal kapcsolatban októbertől. Jelenleg úgy működik a rendszer, hogy a szakorvosi ellátáshoz beutalót kell kérni a háziorvostól, amennyiben azonban további vizsgálat, illetve kontroll kell, azt már beutaló nélkül lehet igénybe venni. Az októbertől hatályos rendeletet úgy is lehet értelmezni, hogy az eddigi gyakorlattól eltérően a szakorvosi kontrollvizsgálathoz is új beutaló kell.
Takács Péter egészségügyi államtitkár ezt cáfolta: mint a 24.hunak elmondta, a rendelet valóban félreérthető. Szerinte nem szigorításról, csak egy technikai jellegű változtatásról van szó. Azért kell e-beutalót adni a kontrollvizsgálathoz is, hogy az online időpontfoglalás lehetősége nyitva álljon azoknak számára is, akiket kontrollra rendelt vissza az orvosuk.
A betegek számára tehát annyi lesz a változás októbertől, hogy azok, akik kontrollra vannak visszarendelve, lehetőséget kapnak arra, hogy az EgészségAblak applikáción keresztül, vagy – akinek nincs applikációja, annak – az 1812-es központi telefonszámon is tudjanak kontrollvizsgálatra időpontot foglalni.
„Erre eddig nem volt lehetőségük. Nem kell tehát visszamenniük a kontrollvizsgálatra berendelt betegeknek a háziorvoshoz, a szakrendelő orvosa is le tudja generálni az e-beutalót” – hangsúlyozta az államtitkár.
Forrás: hazipatika.com
- Tényleg fel lehet ajánlani az adónk 2 százalékát nyugdíjas szüleinknek?
- Kenyér, ami tényleg jót tesz? Így hat a csíráztatott kenyér a szervezetre
- A leggyakoribb hiba a magnézium szedésénél
- Már az első nyugdíjad előtt jogosult lehetsz erre a pénzre
- Nem csak diéta: így segít a dietetika köszvény, cukorbetegség és cöliákia esetén
- Miért igazi szuperélelmiszer a dió? 6 meggyőző érv
2026. február 5.
Makadámdió az étrendben, kicsi adag, nagy hatás
2026. február 4.
Latorcai Csaba: Védjük meg az egyházi intézményeket a Tisza Párttól!
2026. február 4.