Wollár Márta: a költő, aki verseivel lelket gyógyít

Megosztás:
Forrás: feol.hu

Szombat délután mutatták be Wollár Márta versesköteteit Csóron a Művelődési Házban. Wollár Márta a könyvbemutató kapcsán mesélt a Feol.hu olvasóinak arról, mi inspirálja őt versíráskor, melyek a legkedvesebb témái, s mi mindennek köszönheti azt, hogy mára mintegy ezer darab verset írt.

Gansperger Lászlóné (Wollár Márta) az iszkaszentgyörgyi szőlőhegy szülötte. Később azonban, miután férjhez ment, Várpalotára költözött. Az elmúlt évtizedekben dolgozott ruházati eladóként, volt a székesfehérvári „Caritas” iroda vezetője és később gyógyszertárban is dolgozott, miközben rendületlenül írt, s ír a mai napig.

A kezdetektől a könyvbemutatókig

Már lánykoromban az általános iskolás időszakom alatt írogattam a kis, ilyen-olyan verseimet. Azonban az élet feladatai lekötötték a mindennapjaimat. Mára már több idővel rendelkezem. A versírást pedig a múló évtizedek alatt sem tudtam feladni. Amikor elkezdtem könyves formában elkészíteni az összegyűlt verseimet, az első gondolatom az volt, hogy örökség köteteket készítek a családom, gyerekeim, unokáim számára. Nem gondoltam, hogy öt kötetnél többet is el tudok készíteni, hogy van-e bennem annyi gondolatiság, ami biztosítja a folytatását az írásnak, költészetnek – mondja Wollár Márta, akinek az írásai – a visszajelzések alapján – fokozatosan fejlődtek. – A verseken keresztül  jól tudom kifejezni érzéseimet, gondolataimat, de szívesen írok több témában, így akár a bakonyi hegyekről, a természetről, a múltról, mely sok-sok visszaemlékezést is megmutat. Néha szerelemről, vagy éppen a hitről, az időskorról és az elmúlásról. Részben az alkotás öröme motivál, részben pedig az, hogy hívő emberként szeretném jobbá tenni az életet. Ezért nemcsak a gyermekkorom szép világról írok visszaemlékező verseket, hanem igyekszem kedves hangvételű, bátorító, inspiráló, erőt adó vagy mély lelkiségű gondolatokat is átadni az olvasóim számára – meséli a költő hölgy.

Kulturális misszió versekkel

Wollár Márta jelenleg a nyolcadik kötetén dolgozik, nagy részével már el is készült, s mostanra mintegy ezer verset írtVerseit, írásait rendszeresen közli közösségi oldalán és szívesen viszi el azokat nyugdíjas közösségekbe, idősek klubjába, ahol közösen emlékeznek a régi világra, az ifjú korra. Verseskötetei 2017-óta magán kiadásban és saját maga által szerkesztve készülnek el, évente egy darab. – Sikereimet kedves családomnak, és tanult, általam igen tisztelt embertársaimnak köszönhetem. Akiknek a bátorítása által 2023-ban megszervezhettem a lakóhelyemen, Várpalotán a Thury Vár Thury termében egy színvonalas ötkötetes könyvbemutatót, nyolc versmondóval és zenés előadással. Ezt követően többször is hívtak író–olvasó találkozókra. Tavaly pedig az iszkaszentgyörgyi kastély épületében egy háromnapos programsorozat záró műsoraként hangozhattak el verseim a barátaim előadásában. Nagy megtiszteltetésnek érzem és rendkívül hálás vagyok azért, hogy sok jó ember van, aki nemcsak szereti a kultúrát, ezen belül a verseket is, de közvetíti is azt mások számára – hangsúlyozza Wollár Márta, nem kifelejtve a székesfehérvári Mórocz könyvkötészetet, akik immár hét éve gondozzák Márta versesköteteit, melyekkel rendszeresen ajándékoz meg idős, beteg embereket is, egy kis fényt hozva életükbe.

Wollár Márta eddig megjelent kötetei

  1. A virágzástól Lombhullásig
  2. Gondolatok szárnyán
  3. Az élet Íze
  4. Várakozás
  5. Ami a szívből fakad
  6. Az élet színesen szép
  7. Ég és Föld között

A költő hét könyvének csóri bemutatóját Mórocz Istvánné Széchenyi-díjjal kitüntetett könyvkötő, a Könyvkötők Országos Ipartestülete Egyesület elnöke nyitotta meg. Wollár Márta verseiből olvasott fel: Varga Lászlóné, Pócsik József, Mórocz Istvánné, Nagy Gáborné, Zöld Istvánné, Tóthné Péter Erzsébet, Holdosi Piroska, Molnár Angéla, Tóth Vivien és Vollár Éva. Közreműködött Újvári Teodor (gitár) és Hajdu Péter (szintetizátor).

Forrás: feol.hu

Megosztás:

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük