Zafír diploma: 99 éves Ica néni ünnepe

• Jó hírek
• 2025. augusztus 10.
• 3
• 0

Megszenvedte a paralízisjárványt, házukat bomba semmisítette meg, sok szerettétől vett végső búcsút, Ica néni mégis emelt fővel, mi több, énekszóval ugrált át a történelem kemény akadálypályáján. Élete megkoronázásaként zafírdiplomát vehetett át.

99 éves és 10 napos – vágta arra a kérdésemre Lacó Károlyné Ivány Ilona, hány éves pontosan. Lenyűgöző szellemi frissességről tanúskodik, halad a korral. Ica nénin messengert használ, videochatel, facebookozik, e-mailt ír, mindenféle platformon tartja a kapcsolatot öt unokájával és hét dédunokájával. Tartalmas életét július 29-én zafír emlékdiplomával ünnepelhette meg, Ica néni ugyanis 80 évvel ezelőtt, 1945-ben szerezte meg tanítói oklevelét.

A zafírdiplomáig vezető hosszú út

– Megpróbálom csak a jót keresni, ha pedig valami rossz történik, akkor teszek érte, hogy változtassak rajta. Nem feltétlenül magam, inkább a családom miatt – fogalmazta meg szerényen, ám annál bölcsebben életfilozófiáját Ica néni kérdésünkre. Hosszú élete alatt történt temérdek jó és rossz is, ezekről vetettünk számot.

1926. június 12-én született Hegyeshalomban. Azért ott, mert szülei a Magyar Királyi Államvasutaknál dolgoztak a később Ausztriához csatolt Nyugat-Magyarországon, Bruck-Királyhidán, ami a régi Magyarország határállomása volt. Édesapja vasutasként segítette az elcsatolt burgenlandi területekért harcoló felkelőket 1921-ben, és a szülők mindenüket maguk mögött hagyva szöktek Ivány Ilona még pólyás bátyjával Biatorbágyig. Az apát más vasutasokkal együtt felfüggesztették, de mert az addig kicsi, hegyeshalmi állomás az ország új határállomása lett, szükség volt a Bruckban szolgáltak hozzáértésére. A szülők vagonokban laktak évekig, de Ica néni már szolgálati házban született.

1931-ben költöztek Győrbe, az akkori Szent György tér – a mai Bem tér – melletti Dugonics utcába. Életét és mindennapjait meghatározta a ’20-as években – még az ismert paralízisjárvány előtt – elszenvedett járványos gyermekbénulás, ami végtagtorzulást okozott nála, és emiatt soha nem tudott a jobb lábára nehezedni.

Egy nehéz és kimerítő járási technikát gyakorolt be kislányként, ugyan nem tudott sem táncolni, sem szaladni, de annál többet úszott és biciklizett.

Az óvodát, a négy elemi osztályt, majd a négy felső tagozatot a Kálvária utcában végezte el, az elemit az apácáknál, a polgárit pedig a Győrnádorvárosi Római Katolikus Polgári Leányiskolában, ahol szintén apácák tanították.

Tizennégy éves kora után szülei a győri Szent Orsolya-rendi elemi népiskolai tanítóképző-intézetbe – a Széchenyi István Egyetem Apáczai-karának jogelődjébe – íratták, így a mai Prohászka-iskola épületében tanult, és öt év után kapott oklevelet és tett tanítói képesítő vizsgát. A második világháború szomorú eseményei miatt rövidebbre szabták a képzés végét, hiszen 1944 áprilisának elején, közvetlenül az első győri bombázás előtt a tanítás megszűnt, és kiadták a negyedikes diákoknak a bizonyítványt. Az ötödik év csak 1945 májusában kezdődhetett el, körülbelül két hónapig tartott, és csak pár diák volt jelen az órákon; a végzősök többsége még külföldön, vidéken várta sorsa rendeződését, többen sajnos meghaltak.

Csoda volt egyébként az is, hogy Ica néniék túlélték az 1944. október 21-i bombázást, ugyanis nádorvárosi lakóhelyük összeomlott, és nem sokkal később hegyeshalmi nyaralójuk is, ahol meghúzódtak. A háború utolsó hónapjait és a megszállást a Mosonmagyaróvárral szomszédos Levélen élte át, ahol 1945-ben magántanítást vállalt.

A pályakezdési nehézségek miatt csak 1952-től tanított

A győri Gárdonyi Géza Általános Iskolában dolgozott tíz évig, közben két évre a Tulipános-iskolába helyezték. 1962-től a Zrínyi Ilona Gimnázium és Általános Iskolába került – később a gimnázium és az általános iskola szétvált, az általánost összevonták a Gombos Ferenc Iskolával, ő pedig már onnan ment nyugdíjba 1981-ben. Pályája során az első négy évfolyamot tanította, illetve énekre oktatta az ötödikeseket.

Csodálatos érzéke van a zenéhez. Manapság már nem hallhatjuk azt a tiszta szopránt, amellyel évtizedeken keresztül kórusban énekelt, többek között Halmos László karnagynál a Palestrina kórusban. Zongorázott és játszott tangóharmonikán; szintetizátorán még egészen 95-96 éves koráig muzsikált magának otthon, amikor már özvegyen élt a Bán Aladár utcában.

Két gyermeke született. Gábor fia (dr. Laczó Gábor bíró) 1947-ben, Ilona lánya (Bodó Jánosné) 1954-ben született. Férje elvesztését 1994-ben méltósággal viselte, de hatalmas traumaként élte meg három évvel később fia, majd 2013-ban lánya halálát. Lelki békéjét mégis, a legnagyobb megpróbáltatások ellenére is igyekezett megőrizni, családja, barátai, nem hallották panaszkodni, övéi szinte sírni sem látták. Inkább ő volt mindenki számára a biztos, nyugodt pont, és mindenkivel tartja a kapcsolatot, hol személyesen, hol telefonon. Lakásából kimozdulni már több mint 25 éve nem tudott, és épp ezért elsajátította a technika kínálta lehetőségeket. Ma már a győri Lepke utcai idősotthonban él.