100 éves rendőrt köszöntöttek – hogy mi a titka?
Kovács Imre nyugalmazott rendőr őrnagyot köszöntötték századik születésnapja alkalmából. Az ugodi születésű Imre bácsi kiváló egészségnek örvend, derűs, meghatott mosollyal fogadta a jókívánságokat.
„Nagyon szeretem az életet!” – mondta vidáman a hőgyészi Platán Idősek Otthonában tartott születésnapi köszöntésén a nyugalmazott rendőr. Az élet pedig Imre bácsit szereti nagyon, eddig éppen 100 esztendővel ajándékozta meg. A jeles eseményen jelen voltak családtagjai, az otthon dolgozói, valamint a rendőri vezetésének néhány képviselője is. Imre bácsi kiváló egészségnek örvend, csupán a hallása gyengült meg az évek során – számolt be róla a Zsaru Magazin.
A nyugalmazott rendőr története
Kovács Imre Ugodon született 1925-ben, tízen voltak testvérek, köztük akadtak féltestvérek is. Szüleivel nagyon jó volt a kapcsolata, mikor rendőrnek állt, édesapja azzal bocsátotta útjára: „Soha ne fogadj el javakat azért, amiért nem dolgoztál meg.” A különféle iskolák elvégzése után 23 éves korában nősült meg, három gyermeke született, velük is szeretetteljes a viszonya a mai napig. Kölesden ő lett az ország első körzeti megbízottja, Gyönkön aztán parancsnok, végül a Tolna Megyei Rendőr-főkapitányságon volt közrendvédelmi alosztályvezető. Nyugállományba vonult, majd 84 éves korában elveszítette a feleségét, tíz éve költözött be a hőgyészi Platán Idősek Otthonába, ahol nagyon jól érzi magát.
Dr. Hablicsek Nikoletta ezredes, a Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság vezetője a köszöntésen elmondta: Imre bácsit a pályafutása során tanúsított példamutató szolgálata, hivatástudattal és elkötelezettséggel végzett munkájára tekintettel, 100. születésnapja alkalmából dr. Balogh János altábornagy, országos rendőrfőkapitány nyugállományú rendőr alezredessé léptette elő. Majd a legfiatalabb Tolna megyei rendőr, a mindössze húszéves Fintor Dávid őrmester köszöntötte Imre bácsit egy emlékéremmel. Megható jelenet volt a legfiatalabb és a legidősebb rendőr kézszorítása.
A 100 éves Imre bácsi így szólt a vendégekhez:
A rendőrségi munkát nagy tisztelettel csináltam, és nagyon vigyáztam, hogy ne vétsek soha senkinek. Ennek a munkának az a lényege, hogy az emberi életet ismerni és tisztelni kell. A rendőri munka szívem szakmája!
– mondta. Persze ezen az ünnepen sokan feltették neki a már-már kötelező kérdést: mi a hosszú élet titka? Azt mondta, a tisztaság és a becsület.
Az életet nem sértettem meg soha, mindig nagyon szerettem. Az embereket is nagyon szeretem
– tette még hozzá.
- Új termékek kerültek az árréscsökkentett körbe
- Megjelent a nyugdíjasoknak szóló magazin, a Jókor legújabb száma!
- Honnan származik az eredeti bejgli?
- Feketekömény: a természetes fegyver a koleszterin ellen
- JóKor magazin a MÁV és Volán járatain – új lehetőség a nyugdíjasoknak
- Szurokfű: a fűszer, ami gyógyít is – 5 panasz, amire jó
2025. december 7.
Láthatóvá tenni a láthatatlant: magyar fotósok a demenciával élőkért
2025. december 7.
Változókor és egészség: a legfontosabb tudnivalók nőknek
2025. december 6.
Feketekömény: a természetes fegyver a koleszterin ellen
2025. december 6.