A kormány folytatja a harcot az indokolatlan áremelések ellen
A kormány a Tiszával ellentétben nem a profithajhász multik, hanem a magyar emberek pártján áll, ezért határozottan fellép az indokolatlan áremelésekkel szemben és Európa legnagyobb adócsökkentési programját hajtja végre - írta a szeptemberi inflációsadatokhoz fűzött közleményében a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM).
A családok és a nyugdíjasok védelme érdekében a kormány november 30-ig meghosszabbította az árréscsökkentést, valamint önkéntes árkorlátozási megállapodásokat kötött a bankokkal, a biztosítótársaságokkal, a telekommunikációs vállalatokkal és a gyógyszeripari szereplőkkel.
A Gazdaságfejlesztési Minisztérium (NGM) közleménye szerint az intézkedések célja az indokolatlan áremelések visszaszorítása és a családok anyagi biztonságának további erősítése. A kormány lépései már most is érezhető eredményt hoztak: a drogériákban átlagosan 27, az élelmiszerüzletekben pedig 20 százalékkal csökkentek az árak.
A Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint szeptemberben a fogyasztói árak havi szinten nem változtak, az éves infláció pedig – akárcsak júliusban és augusztusban – 4,3 százalék volt. Az élelmiszerek ára 0,2 százalékkal mérséklődött, a vendéglátási szolgáltatások nélkül számítva 0,5 százalékkal lett alacsonyabb. Az élelmiszer-infláció 2024 szeptemberéhez képest 4,7 százalékot tett ki, a hidegélelmiszereknél pedig mindössze 3 százalékos volt a drágulás.
A kormány külön figyelmet fordít az idősek támogatására is: a 30 ezer forintos utalvánnyal mintegy 2,5 millió nyugdíjas kap érdemi segítséget, közülük már több mint 2 millióan meg is kapták a juttatást.
A családok anyagi helyzetének javítását szolgálja, hogy 2025 júliusától adómentes lett a csecsemőgondozási díj (CSED), a gyermekgondozási díj (GYED) és az örökbefogadói díj. Október 1-jétől a háromgyermekes édesanyák teljes személyi jövedelemadó-mentességet élveznek, 2026 januárjától pedig a 30 év alatti anyák és a 40 év alatti, kétgyermekes édesanyák is szja-mentességet kapnak. Emellett két lépcsőben megduplázódik a családi adókedvezmény is.
A minisztérium hangsúlyozta: a kormány a magyar családok és a hazai gazdaság oldalán áll – szemben a Tisza párt javaslataival, amelyek a támogatások megvonására irányulnának.
Az indokolatlan áremelések elleni fellépés és az adócsökkentések egyaránt hozzájárulnak a fogyasztás élénküléséhez, ezáltal erősítve a gazdasági növekedést – áll az NGM közleményében.
Forrás: MTI
- 3,6 százalékkal emelkednek a nyugdíjak januártól, februárban érkezik a 13. havi nyugdíj
- „A bizalom az, ami a Gondosóra sikerét is segíti” – interjú Dr. Hankó Zoltánnal, a Magyar Gyógyszerészi Kamara elnökével
- Magyar tó, amely télen sem fagy be
- Ideális vérnyomás életkor szerint – ezt mondja egy kardiológus
- Aktív elmék, boldog évek – így segíti az időseket a Civilút
- Szinte ingyen tűzifa az erdőből? Lehetséges, de csak annak, aki tudja mit csinál
2026. január 16.
„Senkit sem hagyunk magára” – megkezdődött az országos tűzifaosztás
2026. január 15.
Hogyan segítheti a mesterséges intelligencia az egészségügyet?
2026. január 15.