A magyar Áldozatsegítő Központok példaértékűvé váltak Európában
A magyar áldozatsegítő központok példaértékűvé váltak Európában - mondta az igazságügyi miniszter a Budapesti Áldozatsegítő Központ újranyitási ünnepségén.
Felújítva és kibővített együttműködésekkel nyílt meg újra a Budapesti Áldozatsegítő Központ. Az ünnepséghez kapcsolódó panelbeszélgetésen Tuzson Bence igazságügyi miniszter kiemelte: a büntetőeljárásokban sokáig háttérbe szorult az áldozatok szerepe, korábban vallomásuk után nem kaptak további figyelmet. „Ezen változtatni kellett, ezért indítottuk el az áldozatsegítő központok hálózatát, és ezért vontuk be a sértetteket a büntetőeljárás menetébe is, hogy ne maradjanak bizonytalanságban” – fogalmazott.
A miniszter szerint sok áldozat nincs tisztában jogaival, és nem tudja, hová fordulhat segítségért. A központok feladata ezért a pszichológiai, jogi és akár pénzügyi támogatás biztosítása, legfőbb céljuk pedig az áldozatok biztonságérzetének helyreállítása. Tuzson hozzátette: a hatékony működéshez elengedhetetlenek a civil és intézményi partnerek, az állam egyedül nem tudná ellátni ezt a feladatot.
Király Nóra, a központok kommunikációjáért felelős miniszteri biztos hangsúlyozta, régi álom vált valóra a VII. kerületi központ felújításával. Elmondta: mára szinte minden vármegyében működik áldozatsegítő központ, januárra teljes lesz az országos lefedettség. Több mint 150 együttműködési megállapodást kötöttek már civil szervezetekkel, egyházakkal, oktatási intézményekkel, kormányhivatalokkal és a rendőrséggel. Hozzátette: fontos a tabuk ledöntése, a problémákról nyíltan kell beszélni, nem lehet azokat „a szőnyeg alá söpörni”.
Terdik Tamás budapesti rendőrfőkapitány arról számolt be, hogy 2023-ban 1100, 2024-ben 1200, idén pedig már több mint 1800 sértettet irányítottak a központokhoz, ami a szoros együttműködés bizonyítéka. Jelenleg 36 áldozatvédelmi referens dolgozik a fővárosban, akik a sértetti jogok érvényesítésében segítenek.
Bíróné Szunai Orsolya, a központ koordinátora és a beszélgetés moderátora elmondta: céljuk, hogy az áldozatok megerősítést, támogatást kapjanak, és visszanyerjék biztonságérzetüket. Mészár Erika, a Fővárosi Kormányhivatal főigazgatója szerint a központban az ügyfelek nagyobb bizalommal nyílnak meg, így könnyebb őket eligazítani a jogi rendszerben.
Lauda Zoltán, Pest vármegye rendőrfőkapitánya hozzátette: hangsúlyos feladat a bűncselekmények megelőzése is, de fontos, hogy az áldozatok tudják: semmilyen hátrányuk nem származik abból, ha ügyüket az áldozatsegítő központhoz irányítják.
Radich Orsolya, a Pest Vármegyei Kormányhivatal főigazgatója szerint a hálózat munkáját tovább lehetne bővíteni, például a hivatásos vagy falugondnokok bevonásával.
Az újranyitás alkalmából az Igazságügyi Minisztérium együttműködési megállapodást kötött Budapest Főváros Kormányhivatalával, a Magyar Nyugdíjasok Egyesületeinek Országos Szövetségével és a Közös Ügyünk az Állatvédelem Alapítvánnyal. Utóbbi elnöke, Vetter Szilvia bejelentette: kísérleti projektként két budapesti és két vidéki központban állatasszisztált foglalkozásokat indítanak az áldozatok támogatására.
Forrás: MTI
- Gyömbértea minden nap? Íme 9 meglepő hatás
- Ezért érdemes a hagymát nyersen fogyasztani
- Lépésről lépésre az egészségesebb agyért
- Napi egy pohár kefir – ennyit számíthat az egészségünkben
- Karerősítés 50 felett: 4 hatékony gyakorlat, amit otthon is elvégezhetsz
- Napi egy pohár gyümölcslé – egészséges szokás vagy túlzás?
2026. február 24.
Apró levél, komoly hatás – így támogatja a szervezetet a kakukkfű
2026. február 24.
Magyar kutatók áttörése: szelektív gyógyszer a daganatsejtek ellen
2026. február 23.
Egész napos lakossági szűrés a Gödöllői Semmelweis Egészségközpontban
2026. február 23.