A mellrák időben felismerve gyógyítható

A mellrák a leggyakoribb daganatos betegség a magyar nők körében.
Magyarországon évente mintegy 8000 új emlődaganatos megbetegedést diagnosztizálnak. A betegek döntő többsége nő, de az esetek 0,5–1 százaléka férfiakat érint. A mellrák világnapja és az októberi nemzetközi figyelemfelhívó hónap kapcsán a Budai Egészségközpont szakértője emlékeztet: a betegség korai stádiumban jól kezelhető, a gyógyulási esélyek egyre jobbak, és a modern onkológia ma már személyre szabott, komplex terápiát kínál. Ehhez azonban elengedhetetlen, hogy ne halogassuk a szűrővizsgálatot, hiszen minden a korai felismerésen múlik.
„Majd jövőre megyek…” – a halogatás okai
Sokan félelemből vagy tévhitek miatt tolják későbbre az első vizsgálatot. Egyeseket az tart vissza, hogy félnek a fájdalomtól, másokat az, hogy rossz hírt kaphatnak. Sokszor a családi tragédiák, kulturális minták, vagy az a hiedelem, hogy „amiről nem beszélünk, az nincs” is szerepet játszanak.
„A félelem érthető, de a bizonytalanság sokkal veszélyesebb” – hangsúlyozza dr. Kocsis Judit, a Budai Egészségközpont onkológusa. Mint mondja, sokan még mindig a 20–30 évvel ezelőtti tapasztalatokból indulnak ki, pedig a kezelési lehetőségek mára óriásit fejlődtek. „Korai stádiumban például sok esetben nincs szükség kemoterápiára, elegendő az endokrinterápia” – teszi hozzá.
Tévhitek, amelyek visszatartanak
-
„A mammográfia terjeszti a rákot.” – Ez nem igaz. A vizsgálat során alkalmazott összenyomás a pontos képalkotást szolgálja, teljesen biztonságos.
-
„Elég az alternatív kezelés.” – A borogatások, gyógyteák nem állítják meg a daganat növekedését. Az onkológiai terápia halogatása csak rontja az esélyeket.
-
„Sérülés okozza a mellrákot.” – Egy ütés vagy esés nem vált ki daganatot, legfeljebb ráirányítja a figyelmet egy már meglévő elváltozásra.
„A tévhitek sokszor nagyobb kárt okoznak, mint maga a betegség, mert elriasztják a nőket attól, hogy időben szakemberhez forduljanak” – figyelmeztet dr. Kocsis Judit.
A legfontosabb üzenet: a mellrák korán felismerve eredményesen kezelhető. Ezért minden nőnek érdemes rendszeresen részt vennie szűrővizsgálatokon – saját egészsége és jövője érdekében.
Forrás: Budai Egészségközpont, Patika Magazin
- Öregedés: két kritikus életkorban a leglátványosabb
- „93 éves tanítványom is van, tehát sosem késő elkezdeni”
- A kedvenced is veszélyt jelenthet rád
- TAJ-kártyás csalás terjed: vigyázz az ilyen SMS-sel
- Természetes immunerősítés ősszel: így készüljön fel a téli náthás időszakra
- Kiderült: ezt csinálják másképp, akik megélik a százéves kort
2025. október 5.
Az egyik legtáplálóbb köret, mégis kevesen ismerik
2025. október 5.
A mellrák időben felismerve gyógyítható
2025. október 5.
Csökkenti a krónikus gyulladást, tele van C-vitaminnal
2025. október 5.
Hogyan előzhető meg a húgyúti fertőzés?
2025. október 4.
A Nyugdíjasok Országos Szövetsége a bűnmegelőzés mellett
2025. október 4.