Csak kacsa a kedvezményes nyugdíj eltörlése
Több portálon is megjelent, hogy 2025-től a kormány átalakítja a nők kedvezményes nyugdíjba vonulásának lehetőségét.
A több oldalon is megjelent írás azt állította, hogy a kormány tervei között szerepel a Nők 40 átalakítása, és már januártól jöhet a Nők 43+. Erre már kénytelen volt reagálni a Pénzügyminisztérium is.
A Nők 40 programot a második Orbán-kormány vezette be, melynek értelmében 2011 óta negyven év szolgálati idővel nyugdíjba vonulhatnak azok a nők is, akik még nem érték el a rájuk vonatkozó nyugdíjkorhatárt. A Magyar Nemzet cikkét több portál is szemlézte, hírt adva arról, hogy Nők 43+ néven jövőre vezethetik be a Nők 40 új változatát.
„A szakmunkásképzésben és a felsőoktatásban eltöltött, egyébként szolgálati időként elismerhető éveket a Nők 40-re való jogosultság meghatározásakor nem vennék figyelembe” – írták a szemlékben a kormányzati tervekről.
Ez azonban azért nem hír, mert a szakmunkásképzésben és a felsőoktatásban eltöltött éveket jelenleg sem veszik figyelembe, amikor meghatározzák, hogy valaki jogosult-e a Nők 40 alapján nyugdíjba menni.
„Az értesülés kacsa. A nyugdíjrendszer stabilan és fenntarthatóan működik, a következő 10-15 évben nem indokolt a megváltoztatása. Következésképpen a »Nők 40« programot érintő változtatás sem szerepel a kormány napirendjén” – írta közleményében a Pénzügyminisztérium.
Az tény, hogy a magyar kormány ígéretet tett az Európai Bizottságnak, hogy 2025 tavaszáig megreformálja a magyar nyugdíjrendszert. Az OECD készített is egy szakértői jelentést, amelyben javaslatokat is megfogalmaztak a rendszer átalakítására. Ezen javaslatok között szerepel a nyugdíjkorhatár emelése, a 13. havi nyugdíj korlátozása, járulékemelés és az előrehozott csökkentett nyugdíj visszavezetése mellett a a Nők 40 szigorítása is.
Az OECD-elemzésre a kormány úgy reagált, hogy a szakértői javaslatokkal nem értenek egyet, azokat nem támogatják, és nem terveznek változtatást a nyugdíjrendszerben.
- A szegfűszeg nem csak fűszer – így támogatja a szervezetet
- Egész napos lakossági szűrés a Gödöllői Semmelweis Egészségközpontban
- Több pénz maradhat a családoknál – folytatódik az árréscsökkentés
- A Parkinson nem a remegéssel kezdődik – ezek a korai jelek figyelmeztethetnek
- Zöldség, gyümölcs és gabona időskorban – így érdemes összeállítani a napi étrendet
- Agyserkentés: egy tréning, ami évekkel csökkentheti a demencia kockázatát
2026. február 28.
Aktívan a hatodik X után: ezek a mozgásformák valóban működnek
2026. február 28.
A biztonság a törődéssel kezdődik: így óvhatjuk meg szeretteinket otthon
2026. február 28.
Az E-vitamin valódi szerepe: mit tud, és mit nem?
2026. február 27.
„Avagy virág vagy te, hazám ifjúsága?”
2026. február 27.
Hajlamos a stroke-ra? Ezek a legfontosabb kockázati tényezők
2026. február 27.