Varga Mihály: nőtt a nyugdíjak vásárlóereje
Nőtt a nyugdíjak vásárlóereje 2010-hez képest, a gazdasági növekedésből jelentős összeget fordítottak a nyugdíjasok támogatására.
Mindezt Varga Mihály pénzügyminiszter jelentette ki az Országgyűlés Népjóléti Bizottságában Budapesten.
A tárcavezető a bizottsági meghallgatásán kiemelte: a kormány vállalásai teljesültek, 2010-hez képest a nyugdíjak reálértéke 20 százalékkal nőtt, januártól 6 százalékkal emelkedtek a nyugdíjak, így az idén is emelkedés lesz reálértéken.
„A kormány 2010-es megalakulásakor stabil vásárlőerőt ígért a nyugdíjakhoz, ami kiegészült a 13. havi nyugdíj visszaépítésével. A vállalások teljesültek” – húzta alá.
Hozzátette: minderre úgy került sor, hogy 2005 és 2010 között 5 százalékkal csökkent a nyugdíjak reálértéke.
A képviselőknek a nyugdíjkorhatár emelésére vonatkozó kérdéseire kijelentette: az nincsen tervben, ilyen kormányzati dokumentum nem készült.
Hangsúlyozta:
nincs olyan kormányzati terv, amely a „Nők 40” eltörlését eredményezné, mert az sikeres, nem változtatnak rajta.
A magyar nyugdíjrendszerről elmondta: elkezdték azt megtisztítani azoktól az elemektől, amelyek nem oda tartoztak, így hosszabb távon stabilabb lett, emellett több lett a járulékfizető, mivel többen dolgoznak.
A népességfogyás lassult, de nem állt meg, ugyanakkor a termelékenységi ráta nőtt, ami szintén hozzájárulás a nyugdíjrendszer finanszírozhatóságához.
Megjegyezte: eddig összesen már 344 milliárd forint nyugdíjprémiumot fizettek, öt alkalommal.
Rezsicsökkentésre több mint 1300 milliárd forintos alap van a költségvetésben, ami szintén segíti a nyugdíjasokat.
A nyugdíjrendszer stabil, finanszírozása hosszú távon biztosított – összegezte a tárcavezető.
- Ősi recept, modern érdeklődés – indiai csodafűszer
- D-vitamin: egy apró hiba, amivel rengeteget veszíthetsz
- Meglepő összefüggés: ízületi fájdalmat is okozhat egy rossz fog
- Idős utasok a fedélzeten: biztonsági kérdés lett az ülésrend
- Egyetlen szokás, ami látványosan csökkentheti az Alzheimer kockázatát
- Ezért eszel akkor is, amikor nem vagy éhes
2026. április 21.
Ezért eszel akkor is, amikor nem vagy éhes
2026. április 20.
Egyetlen szokás, ami látványosan csökkentheti az Alzheimer kockázatát
2026. április 19.
A rózsák tavaszi metszése: apró részletek, amiken minden múlik
2026. április 18.
D-vitamin: egy apró hiba, amivel rengeteget veszíthetsz
2026. április 17.
Meglepő összefüggés: ízületi fájdalmat is okozhat egy rossz fog
2026. április 16.