Erdő Péter: Ferenc pápa szerette átlépni a falakat, szeretett ajtókat nyitni
Ferenc pápa az "úton levő", a "meghallgató", a teremtett környezetre és a perifériákra figyelő egyházról tanított - mondta Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek, Ferenc pápa halálhírét követően.
A bíboros a 88 éves korában, hétfőn elhunyt egyházfő munkásságának legfontosabb elemeiről szólva emlékeztetett: Ferenc pápa mindjárt a megválasztása után hangsúlyozta, hogy az egyház „úton lévő” egyház. A másik jelszava az volt: „ascoltare„, vagyis „meghallgatni„, „ráhallgatni a környező világra„, az egyházra, az egyes emberek a problémáira.
Hozzátette: természetesen az egyházban eddig is volt „éhség erre„, de ő külön hangsúlyozta.
Erdő Péter fontosnak nevezte a teremtett környezet védelmét, ami az egyház tanításában szintén korábban is jelen volt, de Ferenc pápa tanításában külön hangsúlyt kapott.
A bíboros kiemelte azt is: Ferenc pápa különös figyelmet fordított a periférián élőkre, mind a társadalom, mind a világ perifériáján élőkre, akikkel mások alig tartanak kapcsolatot.
„Tehát ő szerette átlépni a falakat, szeretett ajtókat nyitni” – fogalmazott Erdő Péter.
- A termékenységet és a jószerencsét táplálták a húsvéti hagyományok
- Böjtöléstől mulatságig: a húsvéti ünnepkör története
- Időskori táplálkozás: ezért van kulcsszerepe az állati fehérjének
- Fertőzések és demencia: egyre több jel mutat az összefüggésre
- „Az idősek megbecsülése mutatja egy nemzet erejét” – új otthont adtak át Debrecen-Bánkon
- Eritrit: tényleg veszélytelen az egyik legnépszerűbb édesítőszer?
2026. április 8.
Nem törvényszerű az izomerő csökkenése – így tehetünk ellene
2026. április 8.
A legegyszerűbb mozgás, ami sokat számít: séta 55 év felett
2026. április 7.
7 szuperélelmiszer, amit az orvos minden napra ajánl
2026. április 7.
Nem kell tehetség: így segít az alkotás a mentális egészségen
2026. április 7.