Időseket érintő fogyasztóvédelmi panaszok
Az idősebb korosztályt érintő fogyasztóvédelmi problémák az elmúlt években jelentős változásokon mentek keresztül. Az árubemutatók és az üdülési jogokkal kapcsolatos visszaélések száma csökkent, azonban új típusú fogyasztói jogsértések jelentek meg.

A kormányhivatalokhoz beérkező bejelentések száma azt mutatja, hogy az árubemutatókkal kapcsolatos fogyasztóvédelmi problémák jelentősen visszaszorultak. Ennek hátterében egyrészt a hatóságok erőteljes fellépése, másrészt a jogszabályi szigorítások állnak – írja közleményében a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság.
Az üdülési jogokkal kapcsolatos panaszok száma szintén alacsonynak mondható: Budapest Főváros Kormányhivatalánál (BFKH) az előző évekhez viszonyítva a tendencia ezen a területen is csökkent.
Újféle panaszok
Az elmúlt években új típusú, idősebbeket érintő fogyasztóvédelmi panaszok jelentek meg. Ezek többsége a „házaló kereskedelemhez” kapcsolódik, amely során az idősek számára rendkívül drága, sokszor silány minőségű termékeket értékesítenek, és jótállási-szavatossági igényeiket sem tudják érvényesíteni. Nehézséget jelent az egészségügyi vizsgálatokkal összekötött, megtévesztő termékértékesítés is.
Veszélyek az online térben
Az online kereskedelemben is az egyik kiszolgáltatott fogyasztói csoport az időskorúak köre. Ezért a fogyasztóvédelmi hatósági eljárások kiemelt célja a kiszolgáltatott fogyasztókat célzó tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatok kiszűrése.
- Stroke esetén minden perc számít, ezt jelenti az első „aranyóra”
- A pisztácia a vérnyomásra is hatással lehet, de van, akinek óvatosnak kell lennie
- A tudás nem korhoz kötött: új városokban is bemutatkozik a Szenior Egyetem
- Az amaránt több szempontból is értékes: ezt tudja a különleges álgabona
- Nem mindegy, mikor ebédelünk: ezt érdemes tudni az étkezés időzítéséről
- Nem csak a levesbe jó: ezért kutatják a tárkony egészségre gyakorolt hatásait
2026. szeptember 16.
Öt változás, amely a demencia korai tünete is lehet
2026. szeptember 16.
Öt gyümölcs, amely segíthet megőrizni a szellemi frissességet
2026. szeptember 15.
Hat egyszerű szokás, amely az agy egészségét is támogathatja
2026. szeptember 15.
Tíz helyszínen lesznek ingyenes szűrővizsgálatok a hétvégén
2026. szeptember 14.
Szívinfarktus előjelei: a mellkasi nyomás mellett ezek a tünetek is fontosak
2026. szeptember 14.