Hosszú lesz a nyár: hideg levesek, kevés kalória
Az utóbbi években kiderült, a nyári forróság gyakran szeptemberben is tombol, ezért most – a salmojedó receptje után – pár új ötlettel jelentkezünk.
Azon túl, hogy ezek a fogások élvezetesek, és főzés nélkül elkészíthetők, a diétázók számára is kiváló alternatívát jelentenek.
A spanyolok mellett érdemes tanulnunk a bolgároktól is: az ő hideg joghurtos uborkalevesük is remek frissítő, ebben csupán joghurt, uborka, kapor és fokhagyma van. Itt egyszerűen összekeverjük az összetevőket, esetleg összeturmixoljuk azokat, más dolgunk nincs, csak az egyéni ízlés számít.
Ha gazdagabb változatot szeretnénk, kipróbálhatjuk az orosz okroshkát, amelynek szintén uborka és joghurt az alapja, de ebben retek, újhagyma és főtt tojás is van, még maradék főtt hússal is gazdagítható.
Aki szereti a kovászos uborkát készíthet levest is belőle: ezt sem kell főzni, és a finom lé sem vész kárba!

A hidegen készített levesek másik sarokpontja a fűszerezés. Amíg a főzéssel készített leveseknél a fűszerek íze a hosszas főzés és a hő hatására oldódik bele a levesbe, s legtöbb esetben a fűszereket a tálalás előtt eltávolítjuk a levesből, addig a hő közreműködése nélkül készülő társaiknál más metódust kell alkalmaznunk. A hideg leveseket őrölt fűszerekkel ízesítjük, majd a kész levest lehetőség szerint néhány órát vagy akár egy éjszakát is a hűtőbe téve hagyjuk, hogy összeérjenek az ízek.
A spanyol klasszikus a gazpacho, ezt a csemegét talán sok olvasónk ismeri, de azért közreadjuk a receptet.

Hozzávalók:
- 70 dkg érett paradicsom, lehetőleg lucullus
- 1 közepes méretű uborka
- 1 fej vöröshagyma
- 2-3 gerezd fokhagyma
- 1 piros kaliforniai paprika
- 10 dkg szárított fehér kenyér
- 1/2 l víz
- 4 evőkanál olívaolaj
- 1 bő evőkanál borecet
- só
- frissen őrölt fekete bors
Elkészítés: A paradicsomokat leforrázom, majd lehúzom a héjukat. Félbe vágom, kimagozom és utána apróbb darabokra metélem és egy nagy tálba teszem. Mellérakom a szintén darabokra metélt, korábban meghámozottuborkát, a paprikadarabokat, majd melléteszem a fokhagymát, a fűszereket, az olajat és a borecetet. A már egy napja ázó szikkadt kenyeremet kicsit kinyomkodom és szintén a tálba teszem. Botmixer segítségével igen alaposan elsimítom az egészet. Ezután megkóstolom, és ha mindent rendben találtam, akkor jegesen hideg vízzel felöntöm. Ha van kedvem és szeretnék szép, homogén levest, akkor leszűröm és úgy tálalom. A leveshez fokhagymás olajban pirult croutonokat kínálok. Magyarul tehát kis olajban sütött pirítóst.
- Változik a nyugdíj utalásának rendje
- Nyugellátásokkal kapcsolatban felmerülő kérdések
- Telefonos csalás: két futárt letartóztattak
- Miniszterelnöki főtanácsadó: A nyugdíjasok biztonsága számunkra becsületbeli ügy
- Az alma egészséges, de nem mindegy, mikor fogyasztod
- Március 15. – Petőfi mozgalmas éjszakája
2026. március 21.
Tavasz a határtalan Palóc Geoparkban
2026. március 21.
Komposzt a kertben: gyakori hibák, amiket érdemes elkerülni
2026. március 21.
Így jelezhet korán az Alzheimer-kór – még írás közben is
2026. március 20.
Fergeteges hangulat: tavaszváró bálon mulattak Mátraterenyén
2026. március 20.
Medvehagyma-láz Zalában: ezeket a helyeket keresik most a legtöbben
2026. március 20.