II. Vaskenyér Napok Újmassán
Július 24. és 27., csütörtök és vasárnap között egy ősi mesterségnek eredhetnek nyomába, akik ellátogatnak az újmassai Fazola-kohóhoz, ugyanis a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság (BNPI) és a Bükk-vidék UNESCO Globális Geopark dr. Thiele Ádám egyetemi adjunktus, falusi kovács, alias a Bucavasgyúró és Bükkszentkereszt Önkormányzata közreműködésével négynapos, ingyenes, középkori bucavaskohászati bemutatót tart.
A helyszínválasztás nem véletlen: a festői Garadna-völgyben találjuk hazánk egyik legjelentősebb ipari műemlékét, a 19. század elején épült faszéntüzelésű nagyolvasztót vagy ahogyan sokan ismerik: a Fazola-kohót. Lillafüredtől nem messze, a Garadna-patak mellett áll az 1812-ben épült kohó, amely több szempontból is különleges látnivaló. Ipartörténeti érdekessége, hogy a diósgyőri vasgyár innen indult, turisztikai vonatkozása pedig, hogy a kohóban termelt nyers vas megmunkálásához hozták létre a Hámori-tavat.
A II. Vaskenyér Napok első napján a boksaépítés és faszénégetés rejtelmeibe kaphatnak betekintést az érdeklődők, a második nap a műhelygödör kialakítására és a kohó megépítésére, kiszárítására kerül sor. A harmadik napon rudabányai vaskalapércet lehet kohósítani az előző nap elkészült, a környékre jellemző Árpád-kori bucakohó másolatában, majd a kapott vasbuca tömörítése következik. A negyedik napon ezt a kapott vasbucát kovácsolják meg dr. Thiele Ádám, Bucavasgyúró és segítői.
Ezzel párhuzamosan a Torockói Íjász Szer jóvoltából többféle kulturális és hagyományőrző tevékenységbe is bekapcsolódhatnak az érdeklődők a helyszínen, valamint a BNPI szakembereinek előadásain, bemutatóin is részt vehetnek a négy nap alatt.
A II. Vaskenyér Napok megnyitója július 24-én, csütörtökön, 10 órakor kezdődik. A rendezvény ingyenes, de a szervezők megköszönik, ha az érdeklődők a regisztrációs űrlapon jelzik számukra részvételi szándékukat.
- Milyen testmozgást végezzünk 65 éves kor felett?
- Nyugdíjelőleg, gyorsabb ügyintézés – új szabályok léptek életbe
- Ötheti plusz nyugdíj februárban: ennyit kapnak kézhez az idősek
- Felháborodtunk a nyugdíjadó tervén!
- Digitális jogosítvány és 15 év érvényesség – mit jelent ez az idősebb sofőröknek?
- Magányosan, az idősek otthonában aludt el örökre a legszebb mosolyú magyar színésznő
2025. december 25.
Karácsony ünnepe
2025. december 24.
Egy csendes pillanat karácsonyra
2025. december 24.
Karácsony előestéje
2025. december 23.
Karácsony képernyőmentesen
2025. december 23.
Amikor az ünnep sérülést hoz: karácsonyi balesetek nyomában
2025. december 23.