Ismét ülésezett az Idősek Tanácsa
Minden nyugdíjas és idős ember számíthat a kormányra 2010 óta - mondta a Kulturális és Innovációs Minisztérium családokért felelős államtitkára, az Idősek Tanácsa alelnöke szerdán Budapesten, sajtótájékoztatón.
Koncz Zsófia kifejtette: 2010 után a magyar kormány szövetséget kötött az idősekkel, és 2011-től megújult az Idősek Tanácsa; a családpolitikának fontos része az idősek támogatása, a generációk közötti együttműködés. A magyar kormány családpolitikájában fontos szerepet töltenek be az idősek – szögezte le.
Kiemelte:
a kormány vállalta, hogy megőrzi a nyugdíjak reálértékét és visszaállítja a 13. havi nyugdíjat. Továbbá már 2 millió 130 ezer nyugdíjas kapott 30 ezer forintos élelmiszerutalványt, novemberben jön a nyugdíjkiegészítés, ami átlagosan 51 ezer forintot jelent, és a rezsicsökkentés is segíti az időseket, ahogy minden magyar családot. A magyar családok fizetik Európában a legkevesebbet az áramért és a gázért
– mondta az államtitkár.
A Vidéki otthonfelújítási programban március 26. óta a nyugdíjasok is részt vehetnek, eddig több mint 5500-an éltek a lehetőséggel; 2011 óta 430 ezer nő tudott nyugdíjba menni a Nők40-nek köszönhetően – ismertette Koncz Zsófia. Hozzáfűzte: a Gondosóra program egyedülálló a világon, már 900 ezer nyugdíjasnak nyújt ingyenes segítséget.
Közölte: mintegy 600 gyaloglóklubban több mint 9 ezer nyugdíjas vesz részt, a közlekedési kedvezményeknek köszönhetően pedig a magyar nyugdíjasok ingyenesen utazhatnak. Idén először Generációk Találkozása Díjat adnak át, melynek egyik kategóriája a nagyszülőkről szól.
Koncz Zsófia hangsúlyozta, hogy
harcban állnak az Európai Bizottsággal a rezsicsökkentés és a 13. havi nyugdíj megőrzése miatt, és ha az ellenzéken múlik, ezek nem is maradnak meg.
„Küzdünk, hogy a jövőben is meg tudjuk tartani” – tette hozzá az államtitkár.
Koncz Zsófia köszönetet mondott az önkormányzatoknak, hogy segítik az időseket, és az időseknek, hogy példát mutatnak a fiataloknak.
A sajtótájékoztató után a Kulturális és Innovációs Minisztériumban ülésezett az Idősek Tanácsa, melynek alelnöke Koncz Zsófia.
Hulák Zsuzsanna, az Idősek Tanácsának tagja a sajtótájékoztatón kiemelte az önkormányzatok és az idősek kapcsolatának fontosságát. Beszélt arról, hogy az idén az Idősbarát Önkormányzat Díj odaítélésénél elsősorban a digitalizációval kapcsolatos kérdésekre figyelnek, így különösen a számítógépek, mobiltelefonok használatára, hogy az idősek ne legyenek annyira kiszolgáltatva a csalóknak.
Forrás: MTI
- Gyömbértea minden nap? Íme 9 meglepő hatás
- Ezért érdemes a hagymát nyersen fogyasztani
- Lépésről lépésre az egészségesebb agyért
- Napi egy pohár kefir – ennyit számíthat az egészségünkben
- Karerősítés 50 felett: 4 hatékony gyakorlat, amit otthon is elvégezhetsz
- Több pénz maradhat a családoknál – folytatódik az árréscsökkentés
2026. február 24.
Apró levél, komoly hatás – így támogatja a szervezetet a kakukkfű
2026. február 24.
Magyar kutatók áttörése: szelektív gyógyszer a daganatsejtek ellen
2026. február 23.
Egész napos lakossági szűrés a Gödöllői Semmelweis Egészségközpontban
2026. február 23.