Joli néni odaszúrt az időjósnak: „Ha te is a szőlőben kapálnál, nem vigyorognál ennyire!”
Ha neked is a szőlőben kellene dolgoznod, vajon akkor is így vigyorognál? – tette fel a szónoki kérdést Joli néni a minap. A kérdés azért nevezhető szónokinak, mert akihez intézte – az egyik televíziós időjós – úgysem tudott volna rá válaszolni.
A szőlőből érkezett haza, amikor az időjós a nyaralásról lelkendezett
Ahogy sejthető, Joli néni nem éppen a manapság oly kívánatos pozitív életszemlélet alapján fogalmazta meg kérdését. A szőlőből érkezett ugyanis, ahol a néhány elviselhetőnek nevezhető hajnali órát aktív kapálással töltötte. Ám epés megjegyzését mégsem a fáradtság váltotta ki, hanem az időjós ragyogó orcája, fülig érő mosolya és extázistól csillogó szeme, miközben arról fuvolázott, hogy a következő napokban szellő sem rebben, a víz hőfoka remek, a nap hétágra süt majd, egyszóval a nyár legszebb és legkívánatosabb örömei várnak a vakációzókra itthon és külhonban is.
Nos, az idős hölgy kirohanása érthető. Merthogy néha úgy tűnik, korunk meteorológusai nyáron kizárólag a „homo nyaralusz” alfajról hajlandóak tudomást venni. Amely folyó-, tó-, avagy tengerparton leledzik korán reggeltől késő estig lubickol, napozik, vízisízik, csónakázik, jeges italokat kortyolgat. Este pedig halvacsorára ül be a légkondicionált étterembe vagy a szellős teraszra, és életmódjából fakadóan bizonyára örül a rekkenő hőségnek.
A kisebbséggé degradált többség azonban munkahelyén vagy otthonában kénytelen tartózkodni, munkába, boltba járni, és a pihenéshez és kikapcsolódáshoz még csak nem is hasonlító tevékenységet folytatni, mindezt rekkenő hőségben.
Legalább egy kis biztatást kaphatnának. Mondjuk egy közelgő újabb hidegfrontról szóló hír formájában.
Forrás: teol.hu
- Nyugdíjasok figyelem! December 10-ig cserélhetőek a sérült élelmiszer-utalványok
- Időseknek jó hír: így nőhet a nyugdíj 2026 februárjától
- Milyen kockázata van az éjszakai légzéskimaradásnak?
- A szódabikarbóna 5 meglepő hatása
- Influenza vagy valami más? Így különböztetheted meg a hasonló tüneteket
- Korod alapján ennyi vizet kell innod naponta – A fogyásban is segíthet
2025. december 1.
Új termékek kerültek az árréscsökkentett körbe
2025. december 1.
Megmentették a pusztulástól a „nagy túlélőt”, a Hetyei pusztatornyot
2025. november 30.
Megjelent a nyugdíjasoknak szóló magazin, a Jókor legújabb száma!
2025. november 30.
Lepkeorchidea téli gondozása: így marad virágzó és egészséges
2025. november 30.