Kapuvári vasútfejlesztés: biztonság és kényelem minden utasnak
Kapuvári vasútfejlesztés: szigetperon, új átjáró, braille táblák és SOS-oszlop az utasok kényelméért és biztonságáért.
Komfortosabb és biztonságosabb lett a kapuvári vasúti közlekedés, miután a GYSEV Zrt. új szigetperont épített az állomáson. Az utasok mostantól könnyedén fel- és leszállhatnak a vonatokra, legyen szó babakocsival vagy kerekesszékkel történő közlekedésről.
Az átépítési munkálatok során átalakították a vágányhálózatot, új átjáró épült a szigetperonhoz, és a fejlesztést Horváth László polgármester adta át az állomás avatóünnepségén.
Horváth László köszöntőjében elmondta:
– „Amikor például a késéssel kapcsolatos panaszokat hallgatom, mindig csodálkozom, mert velem ritkán fordul ez elő utazásaim során. Az elmúlt félévben, amióta lehetőség van a jegyár visszatérítésre, mindössze egyszer voltam erre jogosult. Nagy öröm, hogy a vasúti közlekedés városunkban megújulhatott és ezek a fejlesztések mind az utazás komfortfokozatát növeli. A város nevében köszönöm a fejlesztést.”
Kövesdi Szilárd, a GYSEV Zrt. vezérigazgatója hangsúlyozta, hogy a beruházás az elmúlt évek fejlesztéseit folytatja, köztük az állomásépület felújítását, az okos váróterem kialakítását és az új parkoló átadását.
– „1876. januárjában indult meg a vonatközlekedés az eredeti Győr–Sopron–Ebenfurt vonalon. Százötven évvel ezelőtt történt mindez, és Kapuvár megérdemli, hogy ezt az évfordulót egy felújított állomással ünnepelhesse. A GYSEV Zrt. százötven éve szolgálja a polgárokat, és odafigyelünk arra, milyen körülmények között szolgáljuk ki az utazóközönséget. A mostani újítással egy jóval biztonságosabb és komfortosabb utasközlekedést tettünk lehetővé.”
Az új szigetperon 55 cm magas, így az alacsonypadlós vonatokba csak belépni kell, gyakorlatilag nincs szintkülönbség. A peronon esőbeálló, kényelmes peronbútorok és braille-írásos információs táblák találhatók.
A fejlesztés része az állomás biztonságának növelése is: két kamera figyeli a forgalmat, és telepítettek egy SOS-oszlopot, amelyen keresztül az utasok segítséget kérhetnek a távvezérlő csornai forgalomirányítóktól.
A GYSEV a beruházást saját erőforrásokból valósította meg, külső kivitelezőket csak a burkolat, kerítés és biztosítóberendezés átalakításához vett igénybe.
Forrás: kisalfold.hu
- 3,6 százalékkal emelkednek a nyugdíjak januártól, februárban érkezik a 13. havi nyugdíj
- „A bizalom az, ami a Gondosóra sikerét is segíti” – interjú Dr. Hankó Zoltánnal, a Magyar Gyógyszerészi Kamara elnökével
- Magyar tó, amely télen sem fagy be
- Aktív elmék, boldog évek – így segíti az időseket a Civilút
- Szinte ingyen tűzifa az erdőből? Lehetséges, de csak annak, aki tudja mit csinál
- Könyvtárak: a tudás, a biztonság és a közösség az Ön számára!
2026. január 17.
Fogyasztói trendek a gabonapehely-fogyasztásban
2026. január 17.
Szívbarát ételek a fagyasztóból – nem csak a friss számít
2026. január 17.
Japán gyaloglás: egyszerű módszer a szív és az anyagcsere védelmére
2026. január 16.