Véget ért a nyugdíjas élelmiszerutalványok kézbesítése
Az inflációkövető nyugdíj-kiegészítés novemberben érkezik, decemberben pedig minden nyugdíjas az emelt nyugdíjat kapja.
Október 15-én, szerdán véget ért a nyugdíjasoknak járó 30 ezer forintos élelmiszerutalványok kézbesítése – közölte a Kulturális és Innovációs Minisztérium parlamenti államtitkára az M1 aktuális csatornán. Zsigó Róbert elmondta: – „Több mint 2,3 millió nyugdíjas és nyugdíjszerű ellátásban részesülő kapja meg az utalványt. A juttatás összértéke 70 milliárd forint, ebből 13 milliárd forintot már levásároltak az érintettek.”
Hozzátette, hogy aki nem tudta átvenni az utalványt, és értesítést kapott a kézbesítőtől, tíz napig felveheti a postán. Akinek nem érkezett értesítés, de jogosult az utalványra, a Magyar Államkincstár honlapján található telefonszámon jelentkezhet.
– „Az nem fordulhat elő, hogy valaki jogosult, és ne kapja meg, vagy ne tudja felhasználni az utalványt” – hangsúlyozta.
Az utalványokat december 31-ig lehet levásárolni, kizárólag hideg élelmiszerre. Használhatók a nagyobb élelmiszerüzletekben, a piacokon, őstermelőknél, zöldség- és hentesüzletekben is.
Zsigó Róbert kitért arra is, hogy novemberben érkezik az inflációkövető nyugdíj-kiegészítés, amelynek összege átlagosan 47 200 forint. Decemberben pedig minden nyugdíjas megkapja az emelt összegű nyugdíjat.
Forrás: penzcentrum.hu
- Stroke esetén minden perc számít, ezt jelenti az első „aranyóra”
- A pisztácia a vérnyomásra is hatással lehet, de van, akinek óvatosnak kell lennie
- A tudás nem korhoz kötött: új városokban is bemutatkozik a Szenior Egyetem
- Az amaránt több szempontból is értékes: ezt tudja a különleges álgabona
- Nem mindegy, mikor ebédelünk: ezt érdemes tudni az étkezés időzítéséről
- Nem csak a levesbe jó: ezért kutatják a tárkony egészségre gyakorolt hatásait
2026. szeptember 16.
Öt változás, amely a demencia korai tünete is lehet
2026. szeptember 16.
Öt gyümölcs, amely segíthet megőrizni a szellemi frissességet
2026. szeptember 15.
Hat egyszerű szokás, amely az agy egészségét is támogathatja
2026. szeptember 15.
Tíz helyszínen lesznek ingyenes szűrővizsgálatok a hétvégén
2026. szeptember 14.
Szívinfarktus előjelei: a mellkasi nyomás mellett ezek a tünetek is fontosak
2026. szeptember 14.