Latorcai Csaba: Védjük meg az egyházi intézményeket a Tisza Párttól!

Megosztás:
Fotó: Facebook

Meg kell védeni az egyházi intézményeket a Tisza Párttól, amelynek gazdaságpolitikai programja katasztrófát okozna ezek számára – jelentette ki Latorcai Csaba, a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) ügyvezető alelnöke kedden, a párt e témában indított aláírásgyűjtését bemutató sajtótájékoztatón, a Újszász vármegyei településen.

Latorcai Csaba az Árpád-házi Szent Margit Görögkatolikus Idősek Otthonában tartott sajtóeseményen arról beszélt: az elmúlt napokban világossá vált Csercsa Balázs, a Tisza Párt korábbi egyházpolitikai vezetőjének nyilatkozataiból, hogy amit Magyar Péter, Tarr Zoltán és a Tisza Párt folyamatosan tagadni próbált, az igaz.

Nevezetesen, hogy a párt gazdaságpolitikai programja az egyházak, az egyházi intézmények, valamint az ezekbe járó gyermekek, idősek, betegek és fogyatékkal élők számára katasztrófával járna, mivel 40 százalékkal csökkentené az egyházi intézmények finanszírozását – közölte. Ez évente több mint 300 milliárd forint elvonást jelentene – tette hozzá.

„Ezt nem tűrhetjük, fel kell lépnünk ellene, meg kell védenünk a mindennapi szolgáltatásokat nyújtó egyházi intézményeket” – fogalmazott az alelnök.

Rámutatott: több mint 500 olyan település van Magyarországon, ahol kizárólag az egyházak nyújtanak közszolgáltatásokat. Ezeken a helyeken nem az a tét, hogy lesz-e egyházi intézmény, hanem az, hogy több mint 2 millió ember számára elérhető marad-e bölcsőde, óvoda, általános és középiskola, szakképző intézmény vagy éppen szociális ellátás – hangsúlyozta.

Ezért a KDNP aláírásgyűjtést hirdetett „Megvédjük a mindennapjainkat!” címmel, arra kérve az embereket, hogy segítsenek közösen fellépni az egyházi közfeladat-ellátó intézmények érdekében – mondta. A Tisza Párt ugyanis – a 2010 előtti baloldali kormányokhoz hasonlóan – meg akarja sarcolni ezeket az intézményeket, és velük együtt az ellátást igénybe vevőket is, akiket másodrendű állampolgárnak tekint – jelentette ki Latorcai Csaba.

Forrás: Demokrata

Megosztás:

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük