Már az első nyugdíjad előtt jogosult lehetsz erre a pénzre
Ha az első, hivatalosan megállapított nyugdíj megérkezésére valamilyen okból várni kell, a hatóság nyugdíjelőleget folyósít.
Amennyiben a nyugdíjba vonulás során felmerülő adathiány, vagy a valorizációs szorzók hiánya miatt a nyugdíjmegállapító szerv az eljárás megindításától számított 30 napon belül nem tudja kiszámítani az igénylő nyugdíját, és azt emiatt nem lehet utalni, hivatalból nyugdíjelőleget állapítanak meg. Az Economx Farkas András nyugdíjszakértő hírlevelét összegezte ezzel kapcsolatban.
Farkas András szerint a nyugdíjelőleg lényege az, hogy a nyugdíjra minden kétséget kizáróan jogosult igénylő akkor se maradjon pénzbeli ellátás nélkül, ha a nyugdíjigény elbírálásának folyamata elhúzódik.
Nem maradnak pénz nélkül azok sem, akiknek nem állapítható meg azonnal a nyugdíja
Ha szükség van rá, a nyugdíjelőleg anyagi biztonságot adhat
A nyugdíjszakértő szerint ez leggyakrabban akkor fordul elő, ha a nyugdíjat még a valorizációs szorzók hatályba lépését megelőzően, az év elején igénylik meg. Szintén szükség lehet nyugdíjelőleg megállapítására például
– nemzetközi nyugdíjigénylés esetén,
– addig, amíg a külföldi hatóságok által igazolandó adatok megérkezésére várnak.
Ettől függ az előleg összege
A nyugdíjelőleget nem határozattal, hanem végzéssel állapítják meg, a rendelkezésre álló adatok alapján. Amennyiben a nyugdíjelőleg folyósítása során a nyugellátás iránti igényt négy hónapon belül nem bírálják el, az igénylő az időközben beszerzett, a nyugdíjat növelő adatokra – például az új valorizációs szorzók megjelenésére – hivatkozva kérheti a nyugdíjelőleg összegének módosítását.
Ha a nyugdíjra jogosult él ezzel a lehetőséggel, a hatóság erről szintén végzéssel dönt, amellyel szemben önálló jogorvoslatnak van helye. A szakértő hangsúlyozta azt is, hogy a nyugdíj végleges összegének megállapításakor a folyósított előleget be kell számítani a nyugellátás összegébe.
Forrás: Dívány
- Új stroke-terápia indult Magyarországon, a kecskeméti kórházban alkalmazták először
- Egy apró elváltozás a szem körül fontos figyelmeztetés lehet a szív egészségére
- Erős hasizmok 60 felett: öt gyakorlat, ami a stabilitást is fejleszti
- Ezt a 4 japán étkezési szokást érdemes lehet ellesni
- A tartós betegség a lelki egészségre is hatással lehet
- Nem tudja, mit mondjon a 112-nek? Újraélesztésnél ez a legfontosabb
2026. szeptember 26.
Nem tudja, mit mondjon a 112-nek? Újraélesztésnél ez a legfontosabb
2026. szeptember 25.
Nem csak a mozgás és az étrend számít: az alvás is fontos lehet
2026. szeptember 25.
Új stroke-terápia indult Magyarországon, a kecskeméti kórházban alkalmazták először
2026. szeptember 24.
Izomépítés 50 felett: ezeket az étrendi szabályokat érdemes betartani
2026. szeptember 24.
Transzzsírok a háttérben: mit tanított Dánia a szív védelméről?
2026. szeptember 23.