Még tart a nyár!

Megosztás:
Forrás: baon.hu

Augusztus vége és szeptember eleje nem csak a szüreti felvonulások ideje, hanem a gasztronómiai fesztiváloké is. Mindenki örömére szerdán lecsóillat szállt a levegőben Solton.

Augusztus végén és szeptember elején Magyarországon szinte minden településen előkerülnek a bográcsok, üstök és hatalmas serpenyők, hiszen a lecsó nemcsak étel, hanem közösségi élmény is. A friss paprika, paradicsom és hagyma bőséges termése adja az alapot, amelyből szinte végtelen variációban készülhet a magyar konyha egyik legkedveltebb fogása.

Lecsóillat a levegőben Solton is

A Kissolti Nyugdíjas Egyesület immár kilencedik alkalommal rendezte meg saját lecsófőző versenyét, amelyben az ötven fős tagság apraja-nagyja összegyűlt. A baráti hangulatú eseményen a főzés nemcsak verseny, hanem igazi közösségi ünnep volt. A versenyzők igyekeztek valami különlegességgel előállni, de volt, aki a klasszikus receptre esküdve készítette el a finom étket, hogy elnyerje a zsűri és a tagtársak tetszését.

A zsűri tagjai

A zsűriben Madaras László „Solt város fotósa”, Lencsés Sándorné Pannika, a művelődési ház címzetes igazgatója és szerencsémre, jómagam foglaltunk helyet Hegedűs Józsefné, az egyesület elnökének invitálására.

Nyolcan mérettették meg főztjüket. Ha csokiról lenne szó, Gombóc Artúr szavaival élve mondhatnám, hogy volt itt kerek csokoládé, szögletes csokoládé, töltött csokoládé és még sorolhatnám.

No, de itt a lecsó volt a főszerepben. A klasszikus magyaros lecsó mellett számos különlegesség is készült. Volt, aki tarhonyás változatot főzött, mások tojással sűrítették az ételt. Megjelentek a virslis, kolbászos és szalonnás variációk, de akadtak, akik májjal, cukkinivel tették különlegessé a finom nyári egytálételt, mely közül egy-egy csípősre sikeredett, amit mi zsűritársaimmal egyáltalán nem bántunk.

Az értékelés során nem csak az ízeket, hanem a tálalást, a kreativitást is pontozta a zsűri.

A főkóstolók elvégezték a feladatukat, megszületett a baráti verseny végeredménye:

  • I. helyezett Hegedűs Józsefné
  • II. helyezett Fazekas Lászlóné
  • III. helyezett Madár Ferencné

Ez volt a győztes recept

Hozzávalók: 

Paprika, paradicsom, vöröshagyma, fokhagyma, őrölt pirospaprika, só, zsiradék, jelen esetben füstölt kolbász.

Készítése: 

A kolbászt felkarikáztam a zsíron, kissé megsütöttem kiszedtem a zsírból és félre tettem. A paprikát karikára vágtam, a hagymát szeletekre és az edényben maradt zsíron kis ideig dinszteltem, ráhintettem a sót, majd a karikára vágott paprikát tovább dinszteltem, vigyázva, hogy kissé roppant maradjon, ráraktam a félretett kolbászkarikákat és az apró kockára vágott paradicsomot, ráhintettem a piros őrölt paprikát és kevés cukrot. Lassú tűznél kevés ideig összeértek az ízek, és elkészült a díjnyertes lecsó – árulta el a győztes, Hegedűs Józsefné.

Jó étvággyal fogyasztottuk. A hozzávalók mennyisége attól függ hány személynek készítjük.

Közösségépítő ereje is van a versenynek

Az egyesület számára a lecsófőző verseny nem pusztán gasztronómiai megmérettetés, hanem közösségépítő esemény is. A változatos receptek egy közös hozzávalója az a csipetnyi szeretet volt, mellyel mind a nyolc versenyző egyénileg az étkeket készítette, hiszen az egyesület tagságát a zsűrizést követően megvendégelték.

A szeretetvendégség és kóstolás tovább erősíti azt az érzést, hogy az asztal körül mindig több születik, mint pusztán egy tál étel: közösség, barátság és élmény.

Forrás: baon.hu

Megosztás:

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük