Nagy István: Elfogadhatatlan a vásárlók kiszolgáltatottsága
Nagy István agrárminiszter Szegeden történt látogatása alkalmával a nyugdíjasok áfavisszatérítése kapcsán is elmondta véleményét.
Nagy István úgy fogalmazott, az általános forgalmi adó kérdése a konferenciasorozat visszatérő témája. Kifejtette: a nyugdíjasok számára nyújtott áfa-visszatérítés olyan megoldás, amely élénkíti a fogyasztást, azokat segíti, akik tényleg rászorulnak, elkerülve azt, hogy a kereskedők „lenyelhessék” az áfa-csökkentést. Mint mondta, több alapvető élelmiszer áfája 5 százalékos, de ezt a fogyasztók nem érzik az árakban, és a termelők sem az átvételi árakban.
A megoldás a lehető legegyszerűbb módon működik majd: a kedvezményrendszerekhez hasonlóan fizetéskor „lecsippantják” a kártyát, majd a nyugdíj utalásakor mindenki megkapja a 10-15 ezer forint közötti összeget havonta, amit a zöldség-, gyümölcs-, illetve tejtermék-vásárlás után jóváírnak számára
– közölte a miniszter.
A politikus szerint semmi nem indokolja azt a kereskedői hozzáállást, ami jelentős különbséget eredményez a saját és a gyártói márkás termékek árazásában. Szavai szerint „a boltok árrését felül kell vizsgálni, meg kell nézni azt, hogy az mennyire túlzó és mennyire okoz problémát a mindennapi megélhetésben”.
Nagy István elfogadhatatlannak tartja a vásárlók kiszolgáltatottságát kihasználó magatartást. Hangsúlyozta, hogy ezért szükség van a kormányzati kontrollra és a párbeszédre is a kereskedelemmel.
- A szegfűszeg nem csak fűszer – így támogatja a szervezetet
- Több pénz maradhat a családoknál – folytatódik az árréscsökkentés
- Egész napos lakossági szűrés a Gödöllői Semmelweis Egészségközpontban
- Agyserkentés: egy tréning, ami évekkel csökkentheti a demencia kockázatát
- A Parkinson nem a remegéssel kezdődik – ezek a korai jelek figyelmeztethetnek
- Zöldség, gyümölcs és gabona időskorban – így érdemes összeállítani a napi étrendet
2026. február 28.
Aktívan a hatodik X után: ezek a mozgásformák valóban működnek
2026. február 28.
A biztonság a törődéssel kezdődik: így óvhatjuk meg szeretteinket otthon
2026. február 28.
Az E-vitamin valódi szerepe: mit tud, és mit nem?
2026. február 27.
„Avagy virág vagy te, hazám ifjúsága?”
2026. február 27.
Hajlamos a stroke-ra? Ezek a legfontosabb kockázati tényezők
2026. február 27.