NAV: március 15-étől érhetők el az szja-bevallási tervezetek
Idén is március 15-étől érhetők el az szja-bevallási tervezetek az adóhatóság eSZJA-oldalán - hívta fel a figyelmet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV).
Az adóhivatal közleményében felidézte: évek óta külön kérelem nélkül készíti el a NAV több mint ötmillió magánszemély személyijövedelemadó-bevallási tervezetét. A kedvezményekre jogosító, vagy a munkáltatói, kifizetői igazolásokat sem szükséges beküldeni, csak meg kell őrizni az ötéves elévülési idő végéig.
Tavaly is nagyon népszerű volt az eSZJA az adózók körében, 1,2 millióan módosítás nélkül, csaknem egymillióan pedig módosítás után fogadták el a NAV által készített tervezetet.
Emellett több mint 830 ezren önállóan készítették el bevallásukat. A határidő lejártával automatikusan 2,1 milliónál is több adózó tervezete vált érvényes bevallássá külön teendő nélkül – közölte az adóhatóság.
A NAV bevallási tervezete csak azokat az adatokat tartalmazza, amelyek rendelkezésére állnak a munkáltatók és kifizetők bevallásai, adatszolgáltatásai révén. Ha a magánszemély jogosult valamelyik adókedvezményre, például az első házasok kedvezményére, személyi kedvezményre vagy családi adókedvezményre, de év közben nem kérte a munkáltatótól, kifizetőtől annak érvényesítését, akkor mindenképpen érdemes kiegészíteni a tervezetet – jelezte az adóhivatal.
A bevallási tervezetet ki kell egészíteni azokkal a jövedelmekkel és adójukkal, amelyekről a tervezet nem tartalmaz adatot, ugyanakkor a magánszemélynek van információja, igazolása róla.
Fontos a tervezetet átnézni, és szükség szerint legkésőbb május 20-ig kiegészíteni, módosítani. Ha valamilyen jövedelem nem kerül be a bevallásba, akkor adóellenőrzéskor nemcsak a be nem vallott jövedelem utáni adót kell megfizetni, hanem az adóhiány miatti adóbírságot és késedelmi pótlékot is
– írta közleményében a NAV.
- Az amaránt több szempontból is értékes: ezt tudja a különleges álgabona
- 50 felett felértékelődik, mi kerül a tányérra: ezekből jobb kevesebbet enni
- Hat egyszerű szokás, amely az agy egészségét is támogathatja
- Öt gyümölcs, amely segíthet megőrizni a szellemi frissességet
- Szívinfarktus előjelei: a mellkasi nyomás mellett ezek a tünetek is fontosak
- Öt változás, amely a demencia korai tünete is lehet
2026. szeptember 21.
Szeptember 21. az Alzheimer-kór világnapja
2026. szeptember 21.
Egyre több családot érint a demencia, mégis későn születik meg a diagnózis
2026. szeptember 20.
Zavartság és nyugtalanság este: a naplemente-szindróma jelei
2026. szeptember 19.
A kézírás apró változásai is jelezhetik a kognitív hanyatlást
2026. szeptember 18.
Egy apró elváltozás a szem körül fontos figyelmeztetés lehet a szív egészségére
2026. szeptember 18.