Nyitrai Zsolt: megvédjük a nyugdíjasok juttatásait, erről is ír a JóKor magazin
A kormány megvédi a nyugdíjasok juttatásait; erről is ír a most megjelent, legújabb számában az ország legnagyobb példányszámú lapjaként a nyugdíjasokhoz eljutó JóKor magazin - közölte Nyitrai Zsolt miniszterelnöki főtanácsadó a közösségi oldalán.
Nyitrai Zsolt kiemelte, az idősek teremtettek biztos alapokat az utánuk jövő generációknak, ezért a kormánya mindig is nagy figyelemmel és tisztelettel fordul a nyugdíjasok felé.
„Történjen bármi, kiállunk érdekeikért és megvédjük juttatásaikat. Garantáljuk az inflációkövető nyugdíjemelést, állandósítjuk a baloldal által elvett 13. havi nyugdíjat, és fenntartjuk a rezsicsökkentett árakat” – jelentette ki.
Hozzátette, hogy a biztonság is fontos, ezért indult a Gondosóra program a 65 év felettieknek.
A bejegyzésben Varga Mihály pénzügyminiszter a jövő évi költségvetés fontos sarokköveiként említette, hogy januárban újabb nyugdíjemelés lesz, februárban ismét érkezik a 13. havi nyugdíj, marad a rezsicsökkentés és a Nők 40 program.
A pénzügyminiszter arról beszél, hogy az új gazdaságpolitika költségvetésében 7200 milliárd forintra növelik a nyugdíjakra szánt összeget, mely így a tervezet legnagyobb kiadási tétele. Csak a 13. havi nyugdíjra több mint 530 milliárd forintot fordítanak.
Varga Mihály emlékeztetett arra, hogy 2010 óta a nyugdíjak összegét több mint a duplájára emelték, vásárlóértékét pedig 25 százalékkal javították. A háborús válság ellenére tavaly 18,5 százalékkal, idén 6 százalékkal növelték a nyugdíjakat, januártól további 3,2 százalékos emelést hajtanak végre.
„Az idősek továbbra is számíthatnak ránk. Amíg nemzeti kormánya van Magyarországnak, a nyugdíjasok megbecsülését garantáljuk”
– mondta.
- A szegfűszeg nem csak fűszer – így támogatja a szervezetet
- Egész napos lakossági szűrés a Gödöllői Semmelweis Egészségközpontban
- Több pénz maradhat a családoknál – folytatódik az árréscsökkentés
- Zöldség, gyümölcs és gabona időskorban – így érdemes összeállítani a napi étrendet
- Agyserkentés: egy tréning, ami évekkel csökkentheti a demencia kockázatát
- Apró levél, komoly hatás – így támogatja a szervezetet a kakukkfű
2026. február 28.
Aktívan a hatodik X után: ezek a mozgásformák valóban működnek
2026. február 28.
A biztonság a törődéssel kezdődik: így óvhatjuk meg szeretteinket otthon
2026. február 28.
Az E-vitamin valódi szerepe: mit tud, és mit nem?
2026. február 27.
„Avagy virág vagy te, hazám ifjúsága?”
2026. február 27.
Hajlamos a stroke-ra? Ezek a legfontosabb kockázati tényezők
2026. február 27.