Retró autócsodákat gyűjt a nyugdíjas szerelő

Maroslele forgalmas utcájának végén furcsa látvány fogadja az autósokat: egy kerítés nélküli telken retró autók tucatjai sorakoznak a szabad ég alatt.
– Mindenkinek van valamilyen szenvedélye. Én jó fél évszázadon át autókat gyűjtöttem – mutatott körbe a Rákóczi utcai területen a 74 esztendős nyugdíjas, egykori szegedi autószerelő, Kocsis Imre. Mintegy tucatnyi, laikus szemmel igen rossz állapotban lévő négykerekű áll itt, Maroslele legszélén, közel az M43-as sztráda felhajtójához. Márkájuk különböző: például Lada, Citroën, Renault, Austin és Oltcit is akad köztük, közös jellemzőjük pedig az, hogy valamennyi legalább harminc-negyven éves. Gazdájuk is ott él a telken egy elegáns mobilházban – könnyű volt szóra bírni, csak be kellett kopognunk az ajtaján.
Valaha a megyeszékhelyen dolgozott, 5 éve él Lelén
Az autógyűjtő elmondta, valaha Szegeden, a Juhász Gyula utcában dolgozott autószerelőként, összesen 50 évig. Ott kezdte a gyűjtést munkája kapcsán, és volt is hely a négykerekűek tárolására, aztán amikor öt éve költöznie kellett, hozta magával az autókat. Néhány közülük egyébként a telken álló mobilgarázsok egyikében van, de az összes természetesen nem fért el bennük. Megtudtuk, Kocsis Imrének feltett szándéka, hogy ezeket megjavítja, a munkával azonban nemigen halad, mert a nyugdíja szerény. Belső terük, mint mondja, nem szeméttel van tele, ahogy első pillantásra látszik, hanem a szereléshez szükséges alkatrészekkel, illetve szakkönyvekkel, műszaki leírásokkal.
A nyugdíjas szegedi autószerelő senkit nem akar zavarni
Az autók mindegyike az ő, vagy valamelyik családtagja nevén van. Egyikben sincs olaj, akkumulátor, légzsák vagy bármi más, ami a környezetre káros lenne. Amikor megkérdeztük, különös hobbija nem zavarja-e a szomszédokat, azt mondta, ott a falu szélén eleve nincs sok.
– Van, akinek meg traktorok állnak az udvarán. Olyan is, aki állatokat tart. Az állatoknak van szaga, a járműveknek nincs – jegyezte meg.
Forrás: Délmagyar
2025. október 23.
Összeesett a rendelőben, egy 16 évesnek köszönheti életét
2025. október 23.
Veszély az erdőből: amikor a szarvas az útra lép…
2025. október 23.
Aranybevonatú pacemakert ültettek be először Magyarországon
2025. október 22.
Az idősebb sofőrökre is vonatkozik!
2025. október 22.